Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Halászat, vadászat, madarászat

A vesszővarsa gyakori használatban volt a Hortobágyon folyón is. Ezt errefelé versének nevezték, és csak az 1880-as években váltja fel a hálóverse. Az eredményes halászathoz sokat raktak le egyszerre. A Hortobágyon négy verse páros összeállítása a gyakoribb, 6 versével már a folyót is átérték volna. A versek összeállításának különböző ismert változatai a bokros, az aklos, és a h ajtóhalászattal kombinált összeállítás. A csíkban gazdag vizeken (pl.: a Völgyes, a Kadarcs) nélkülözhetetlen szerszám a csíkkas. A sűrű fonású fordított vesszőkosarat, azaz kast a tetején látták el a tányér formájú nyílással. A lékbe helyezett csíkkas különösen télen volt eredményes, hiszen a halak az oxigén hiánytól szenvedvén, mind a lék alatt, a kasba gyűltek a környékről. A szigony használatát a XIX. század második felétől az egyre szigorodó halászati törvények térségünkben is megtiltották. Az orvhalászok azonban partközeiben napjainkig szigonyként használják áradáskor a kihegyezett vasvillát. A tapogató a kishalászok és az utóbbi időkben a szegénynép halfogó eszköze, amelyet eredményesen az apadó vízben lehet bevetni. Ismervén a fokgazdálkodás technikáját, akkoriban szükséges és eredményes eszköz lehetett. A pusztai nép a halat mondókáiba, nótákba foglalta: Hej de szíp hal a potyka, Vajon ki hálója fogta? Vagy az enyim, vagy a másé, Vagy a kedves galambomé. A Bika csárda csaplárnéja meg a gulyás légyottra a halas vizű Barassa partjára járt. Róluk szól a következő mondóka: A csaplárné meg a gulyás, A nagy Barassában halász. Ott fogják az arany halat, A selyem viganó alatt. A Mari nevű lányokat meg így csúfolják: „Harcsa, fogom a csecsedet Marcsa." ... * * * Most pedig lássuk a vadászatot! Bár az okleveles adatok meglehetősen hiányosak, de a helynevek két esetben emléket állítanak a kutyás vadászatoknak. „Hort", és „ebes", — mindkettő helynévben szóalkotó, de a „hort" még