Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Halászat, vadászat, madarászat

halászoknak adták ki. Ezen a gyakorlaton a városi tanács tiltása ellenére sem változtattak. Végül 1813-ban, megelégelve a zavaros állapotokat, bevezetik a halászó vizek bérletének árveréses értékesítését. Ettől kezdve lényeges kitétel volt, hogy „azon vidékek is részt vehessenek (az árverésen) akiket kizárni nem lehet". Ezek szerint az uram-bátyám viszonyok alacsony áraihoz képest, - melyben nyilván a helyi notabilitások élveztek előnyt, - akkortól a vidéki licitálók árfelhajtó hatásában bíztak. A számítás bejöhetett, mert amíg 1813ban az ohati és hortobágyi vizek halászati jogáért csak évi 80 rénesforintot fizettek, addig 1820-ban ugyanezeket 145 Rh-forintért béreltették. Néhány év múlva, a rendszeresen bekövetkező aszályos évek miatt a természetes ivadéknevelő áradások elmaradtak. Az akkori technika mellett a halszaporítás mesterséges formái szóba sem jöhettek, ezért a halasvizek haszna minimálisra csökkent, ami egyre reménytelenebbé tette a bérbeadást. Ezért a Puszta halászó helyeinek bérletét végül a mátai vendégfogadó (ma: Nagyhortobágyi csárda) árendájához csapták. Erre 1846-ban került sor. A csárda friss hallal történő ellátása a bérlőknek mindig fontos volt, így már korábban is tettek kísérletet a jogok megszerzésére. A rendeletek és törvények betartása mellett, a halászati jogot szabadon gyakorolhatták. Persze ők sem saját kezűleg, hanem alvállalkozó kishalászok felfogadásával. Az 1930-as évektől a horgászat, és más vízi sportok szorgalmazása az idegenforgalom fellendítésének ötletével egy időben jelenik meg. Ettől kezdve a város ezektől remélt új jövedelemforrásokat, mert mint megállapították, a halászatból a városnak már rég nincs számottevő jövedelme. Ezekben az években a Nagyhortobágyi Csárdát az Angol Királynő Szálloda Rt. (Aranybika szálloda) bérli 175 kat. hold földel együtt, a „Hortobágy folyóban gyakorolható halászati horgászati és csónakázási joggal, valamint hídvámszedési joggal együtt", melyért 1000 pengőt, a földek után pedig holdanként 50 kg búza árfolyam szerinti árat fizet. A folyó 16 km-es szakaszát a csegei Szilágyi testvérek évi 12 q búza árfolyam szerinti áráért bérelték. 120 varsát tartottak állandóan a vízben, és he• tente nagyhálóval meghúzták a Hortobágy valamelyik szakaszát. így is a heti halfogás nem volt több egy mázsánál. A halászati esztendő októbertől a következő év októberéig tartott, (amit a halak vermelési szokása indokol). A halat Debrecenben értékesítették, és természetesen kötelesek voltak ellátni élőhallal a Csárdát, és az Aranybika Szállót. Szóbeli megállapodás volt, hogy a hídivásár alkalmával ők főznek halászlét minden évben. A kellékek-