Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A tájegységgé formálódott Hortobágy természeti leírása

gém a legnagyobb, ezután következik méretben afosógém, másként vörösgém. A legkisebb a pocgém. Velük együtt érkezik a kis- és nagy kócsag, elszaporodása csak az utóbbi évtizedekben figyelhető meg. A tavaszi vizek szélén tűnik fel az errefelé tulipán madárként ismert gulipán és lassan benépesülnek a nádasok. A legismertebb a nádibika, bölömbika, azaz dobosgém. Öblös hangja adott alapot elnevezésére. Ellenben a lotyó, amely hivatalosan a nagygoda, kellemes dallamos hangjával érdemelte ki e nevet. A vereslábú cankó itt csak néhány más apróbb gázlómadárral együtt: cankó, a kisebbek pedig a cankó-csirkék, illetve vízi-csirkék. Emlegetnek még egy billegető cankótis, a barázdabillegetőre emlékeztető mozgása miatt. A búvár összefoglalás alatt a szárcsát, vöcsköt, vízityúkot is értenek. A gödény a lecsapolások óta megritkult a Hortobágyon, már csak a mondás él: „iszik, mint a gödény". Halászmadár a sirály, szerkő, a csér, vagy a nagyobb lúcsér, ahogy a ritkán idetévedő tengeri sirály a lúsirály. Mohó étvágyára utal a sirály másik megnevezése az éhsirály. Vízi madár a vakvarnyú, vagyis a bakcsó, de emlegetik éjjeli gémnek is. A pásztor szerint, amikor szófukar repülésük közben ritka kvakkogással beszélgetnek, búsulnak. Szélkiáltó, vagy tőcsirmadár a póling. Sajátos „töcs-töcs-töcs" hangja kora tavasztól november végéig hozzátartozik a Puszta hangulatához. Ez a társalkodó hangja, ám, ha megriad — szelet kiált -, akkor úgy szól, mintha azt kiáltaná: „kurli, kurli". Éjjeli szállásán, ha bajt érez: „réjázik". Kiáltásai alapján a pásztorok szelet jósolnak, mert csendes időben alig szólal meg. A tavasszal érkező ugartyúk „úgy fut, mint aki lopni jár". A sziki lilével együtt a legkopárabb sziken él. Ez utóbbit a pásztorok „sziken guruló, sziken fütyülő" madárnak nevezik. A sziki csér népi neve sziki céla, sziki csire. A mindig csapatokban járó seregélyt a XVIII. században seregi madár néven említik. Ök a puszta felcser madarai, mert a bogárzó gulyát seregestől követik, és az élősködőket kiszedegetik az állatok bőréből. A pásztorok méltán kedvelik őket. Emlegetik a rózsaszínű seregélyt is, mely sáskajáráskor jelent meg a Pusztán. A tocsogók, halastavak jeles madara a vadkacsa. A sok változat közül a pásztorok a fűzfa odvában fészkelő (ezért) tőkésrécét, és a cigány-, csörgő-, gerce-, vagy kercerécét különböztetik meg. A katolikusok böjti időkben a húsevési tilalmat halfogyasztással tartották be, de a fekete lábú böjti réce, és a szárcsa szintén megengedett volt. A récék átvonuló rokona a kanalas ruca.