Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A tájegységgé formálódott Hortobágy természeti leírása

a kis bíbic meg nem szólal, addig a pásztorok le nem teszik a prémes kucsmát, mert még tél van. A bíbic után megérkeznek a fecskék és a gólyák, a magyar ember legkedvesebb madarai. A pásztor határozottan óvja a fecskefészkeket, sőt, jelenlétüket az állatok közelében kívánatosnak tartja. Nevelési célzattal azt tartják, hogy aki egy fecskét elpusztít, az „elszárad"! Még a macska is lesoványodik, ha rákap. Megkülönböztetik a füsti, a molnár és a parti fecskét. A gyalogos embert a gyepen mindig fecskék kísérik, hiszen alacsonyan repülve a felrebbenő bogarakat vadásszák. Esőt jelent, ha már a nagyjószág hasa alatt röpdösnek. Ez biztos jel, hiszen a légnyomás drasztikus változására először a repülő rovarok húzódnak földközelbe. Vihar előtt a legyek is dühödt erővel csípnek, mintha többé már alkalmuk sem lehetne. A gólyának két változatát ismerik: a házak kéményén, villanyoszlopon költő fehér gólyát, és a rejtőzködő életű fekete gólyát, melynek védett kolóniája számot tevő mennyiségben a Kácsa-szigeti erdőben él. A fehér gólyát a fecskékhez hasonló tisztelet és megbecsülés övezi, pedig semmilyen gyakorlati haszna nincs az együttélésnek, kivéve talán időjárásjelző tulajdonságait. Ha először koszosan látják, nagy esők jönnek. Ha tiszta tollazattal érkezik, akkor száraz lesz a nyár. Költés után, ha fészkét javítgatja, akkor viharos időszak következik. A kimérten lépegető gólyát a böszörményiek és a hadháziak mérnöknek becézik. A Pusztában - költőhely híján, csak a csárdáknak voltak „saját" gólyáik. Debrecen a XIX. század elején még kedvelt volt a gólyák körében, aztán az 1890-es évekre már csak egyetlen - a plébánia kéményén - gólyafészek maradt. A város lakossága sokat élcelődött ezen, így aztán azt is leszedték 1908-ban. A falusi házak közt költő gólyák átlagos időjárásban rendszeresen látogatták a Hortobágy békákban, hüllőkben gazdag tocsogóit, mocsarait. Aztán az 1930-as száraz évek megritkították természetes táplálékukat, és bizony a gólyák ráfanyalodtak a tanyasi csirkék vadászatára. A fészkek elpusztítása felkorbácsolta az érzelmeket, a természetbarátok nem nyugodtak bele. Rőzsével rakott ócska szekérkerekeket szereltek az akácfákra, távíróoszlopokra, újabban a villanyoszlopokra is. A „kíváncsi gólya" hasonlat az ember közelében teljesen megszelídült madárra vonatkozik, hiszen az élelem miatt állandó figyelemmel kíséri az udvari mozgást. A gémek is korán érkeznek tavasszal. Megesik néha, hogy enyhébb teleken el sem mennek, ahogy a gólyák közül is a fiatalabbja. A szürke, vagy daru