Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

használták a kapcát, vagy jobb híján egy csóva szalma is megtette. A csizma tehát passzentosan szűk nem lehetett, mert akkor nem fért volna bele a „hővédelem". A csizma sarkára fémpatkót, orrára orrvédő bőrt szegeltek. A csikós sarkantyút viselt, régebben a sarokra szegelve véglegesen, később szíjjal megkötve. A sarkantyú ősi eszköz, bár a korabeli sírleletekben korántsem tömeges. Neve a sarkall, serkent igéből származhat. Viseletének díszítő jelentősége is van: „Ha én áztat megpengetem, Sirat engem a kedvesem!" A pásztorviselet további archaikus vonásokat őrzött meg, amelyekkel a parasztok hamarabb felhagytak. Ilyen a fonott hosszú haj, a csimbókos hajviselet. Hozzátartozik, hogy gazdája faggyúval impregnálja, ami a tetvek számára lakhatatlanná teszi a fejbőrt. A szakáll és a borotvált arc szokása a történelem során érdekesen változik. A szkíták a görög vázafestmények szerint gondosan fésült göndörített szakállt viseltek, aztán a hunok, magyarok már szakáll nélküliek az ábrázolások többségében. Az ázsiai ember különben sem dús szőrzetéről híres. A borotvált arc a XIX. századtól a parasztság körében is általános, ugyanakkor hódit a Kossuth-szakáll a nép szabadabban élő köreiben, így a pásztoroknál is. A varkocs, a fonott hosszú haj pedig a ló farkának befonásával együtt a lovas kultúrájú népek általános viselete, múltja több évezredes a kínai festmények szerint. Az idős pásztorok közt még a XX. század fordulóján is akadt, aki haját hosszan leeresztve, vagy hátul fésűvel összefogva, illetve kétágú csimbókba fonva viselte, ugyanúgy, mint őseink. „Az öreg Répásinak az 1800-as évek végén még körkörös haja vót"! Az emlékezetben megőrződött a két oldalra, vagy három ágra fonott hajviselet, ami inkább a juhászok, kondások szokása volt a századvégen. A XX. század fordulója után azonban terjed a polgári divat, a két oldalra elválasztott haj, és a fürtök huncutkákba göndörítése. A fiatalság haját többnyire kopaszra nyírták, aztán csikókörömre, amikor is csak a fejtetőn hagyták meg eredeti hosszúságban. Ezt aztán tetühintának csúfolták. Tisztességes bajusz nélkül nem férfi az ember. Aki nem hord ilyet, azt csupasz-szájú, csupasz-seggűnek nevezték a pásztorok. Az irdatlan harcsabajuszt