Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

csak hosszában kurtította a modern kor, a pásztorok kötelező viselete maradt, mégpedig pödörhető hosszúságban. A viselet nagy változásait az életmóddal együtt a Puszta államosítása hozta. Ugyan még eleinte, amikor a régi pásztorokon kívül más nem vállalkozott a munkára, a viselet sem változott, aztán néhány éven belül minden a feje tetejére állt. A jelesebb pásztorok viseletükkel együtt váltak kiállítások reprezentációs figurájává, turista látványossággá. A hétköznapokon azonban már ők is az újkor gyári gönceit viselték. A régi viseletet elő sem lehetett teremteni, hiszen háttériparát tönkretették. A fiatalabbak tehát kénytelenek voltak a viseletváltásra, ha akarták, ha nem. Például a kecskési gulyánál az 1952-ben 18 évesen szolgálatot tevő számadó, akit akkor brigádvezetővé neveztek át, talpalós vászonnadrágot, csatos szandált, micisapkát, szűr és bunda helyett egyenruhaszerű viharkabátot, bőrcsizma helyett egészségtelen gumicsizmát volt kénytelen viselni. Télen a szovjet hadsereg örökségét, a pufajkát osztották ki munkaruhának. A ruha tehát bérkiegészítésül járt, így lett egyformán célszerűtlen, mindegy ki hordta. A gumicsizma viselése különösen télen kegyetlen, mert nagymennyiségű kapca nélkül jéghideg, bevizesedik, hiszen nem szellőzik. „A jó bűrcsizmát két pár gumicsizmáért sem adnám. De arra nem futja a fizetésből!" panaszolja 1952-ben az egyik pásztor. Hanem a kalap! Az pásztorszimbólum, nélkülözhetetlen, és egyetlen célszerű megoldás, így azt nem vehetik el a pásztorembertől! Ezért aztán békén hagyták a balmazújvárosi Mihalkó családot, hadd készítsék továbbra is a megszokott fejfedőket. Nem nosztalgiából ragaszkodtak a viselethez, hanem, mert ez volt a pusztai időjárásban az egyetlen célszerű viselet. Ki-ki maga intézte a beszerzését. A szedett-vedett gúnyát a gazdaság vezetői is szégyellték a látogatók előtt. Többször elhatározták a hagyományos viselethez való visszatérést, csak hát akkorra nem volt már, aki elkészítse. A szövőszékekből gyújtóst aprítottak már régen, a racka pedig szabadtéri múzeumban rágta a füvet. Nemez, posztó, hosszúszőrű, jótartású bunda: mind a múlté, hacsak a mai üzleti szellemű vendéglátás és idegenforgalmi show-műsor igény fel nem támasztja. Ebben pedig nem igazán bízhatunk.