Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

mihez. A faragott kampósbotok közt megkülönböztetünk kosfejest, makkost, rózsást, stb. A kondások botja rövidebb, csak kötésig ér, méteres forma. Görbített, hogy hajításkor ne a végével érje a disznót. A kanokat őrző kondásé erősebb, görcsösebb. A kan támadó szándékát a lábai dagasztó mozdulatával jelzi, ez emberre is veszélyes. Meghátrálni ilyenkor nem tanácsos, és jó, ha kéznél van a szegesbot, hogy aztán „neki a tökinek"... A gazdák tiltották ugyan, de a búgatás idején felhergelt kant másként nem lehetett megfékezni. A felszerelés további kötelező eszköze a hosszúnyelű kisbalta, mely a fokossal mutat szoros rokonságot. Verekedéskor ezzel szörnyű sebeket lehet osztani és a pásztorok régen a nádi farkasok ellen is harcoltak vele. A kanásznál maradt meg legtovább, de nem terelő eszközként, hanem önvédelmi fegyverként, például a megvadult kandisznó ellen, ha már a szögesbot sem segít. Használták az erdőszéleken történő legeltetéskor a fagyöngy levágására, és ha maguk élelmére malacot ütöttek le. Társai előtt az volt az elismert kanász, aki a malacot egyetlen jólirányzott csapással küldte a másvilágra. Ecsedi feljegyezte, hogy a kondástáncokat a Hortobágyon mindig kisbaltával a kézben járják. A kisbalta valaha dobófegyverként is funkcionált, közelharcban. A korabeli páncélokat gond nélkül szakította be. A nagyállatok pásztorai a csikós, a gulyás karikás ostor nélkül ma sem képzelhető el. A csikósé rövidebb nyelű, könnyebb sújtású, a gulyásé vastagabb és hosszabb sudarú. A kondásé csak egy nyélre szerelt ócska kötél, a neve kabdel és ez a szó mutat rokonságot a kazak kamcsik megnevezéssel, mely ugyanúgy a karikás rokona (rövid nyélen fonott szíj). A rövid nyélre szerelt hosszú fonott szíj egész Eurázsiában elterjedt azokon a helyeken, ahol lóról őrzik az állatot. Nem is lehetne másképp, hiszen lovaglás közben a hoszszúnyelű hajtóostor csak akadékban lenne. A karikás tehát ősidők óta a lovas pásztorok mindenes eszköze. Puskalövést megszégyenítő hangját a forgatás közben laza csuklójú visszarántó mozdulattal történő cserdítéskor, a csapó végére kötözött lószőrből készült sugár, újabban rafia sugár hangsebességet átlépő mozgása okozza. Ezt a hangrobbanást halljuk ostorcserdítésnek. A karikást sokoldalúan lehet használni. A tereléskor leginkább érintés nélküli forgatással, cserdítéssel, aztán oda is lehet csippenteni, ha szükséges. De használták csikó kifogására, lábról történő ledöntésére körmözéskor, heréléskor a lábak hirtelen összekötözésére. A karikásnak mesterei a pásztorok. Ismert mutatvány a csapás pontosságára, amikor a karikással a má-