Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

sik csikós szájában égő cigarettáról fogadásból leverik a hamut, vagy amikor úgy gyakorolják a cserdítéses célzást, hogy egy jó hosszú fűszálat centinként vágnak rövidebbre minden durranással. A karikás nyelére nagy gondot fordítanak, érlelt szilvafa a legjobb, amit aztán véséssel, esetleg berakással díszítenek, majd pedig hasi nyersbőrrel kötelezően az ostort a nyélhez rögzítő telekig mívesen befonják. Ha a karikás végére a csapójára sugárnak drótfonat került, akkor a farkasok ellen nagy hatású küzdőfegyverré vált. Használta a csikós, gulyás ólmostúzok vadászatra is, mint ahogy arról már írtunk. A díszes karikások népművészeti leírásának nagy irodalma van. A csikós, gulyás állatok kifogására, kiszakítására való ősi eszköze a pányva, ami a Kunságban árkány névre hallgat, akárcsak a kazak pusztákon. A 8-10 méter hosszú kötél régen lószőrből készült, ami gyakorlatilag elszakíthatatlan. Ujabban kenderből fonják. A végére kötött hurkon a pányvát átfűzik, és a használat céljának megfelelő öblöt hagyva az egyetlen rántással oldható kunkötéssel rögzítik. A pányvát az újabb gyakorlat szerint nem lóhátról, hanem a földről használják. Az itatáskor a kúthoz csalogatott vadcsikó nyakába lendítik egy alkalmas pillanatban. A kender pányvát előzőleg bevizezik, hogy jobban csússzon, a lószőrből készültnél ez nem szükséges. A pányva másik végén ficánkoló csikó lecsillapításához nagy lélekjelenlét, no és nem csekély fizikai állóképesség szükséges. Erőből ellenállni lehetetlen, inkább az óvatos fárasztást kell valahogy véghez vinni, miközben a csikó annyira megbékél a sorsával, hogy a kötőfék a fejére tehető. A szarvasmarhánál a hosszú szarvak miatt a pányvát egy 4-5 méter hosszú bottal segítették az állat nyakára. Ezt nevezzük rudaspányvának. A pányva a hátasló kötelező felszerelése, gondosan és lazán összetekerve a nyakában hordja. Egyik alkalmazás pontosan a hátasló legeltetése, mert amikor a gulyás, csikós pihenőre dől, aközben lova a pányvával kikötve legel. Alkalmazták még erre a célra a szőrnyűgöt, később a vasbéklyót is. A pányva ősi harci és vadász eszköz, valaha lóhátról történő dobásában, az ellenség elfogásában is igen nagy tudásra volt szükség. A szopás-gátló orrpalókák régészeti leletei megint a sztyeppéi országútra vezetnek. Ez az egyszerű találmány a Hortobágyon a lapicka, kemény fából készült kis deszka darab, amit a rúgott bornyú orrsövényére rögzítve, azt csak a szopásban akadályozza, de a legeléskor a szájtól elhajlik. A lovak lova, a csikós, gulyás hátasa a legokosabb nagybecsű munkaeszköz és testi-lelki jó barát. Igazi akkor lesz, ha leendő gazdája „az anyjábúl