Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

A PÁSZTOROK MUNKÁJA KIVERESTOL SZORULÁSIG Hajnal előtt kitörülöm a csipám, Fohászkodás előtt meggyújtom a pipám, Szemlélődök gulya közt sétálva, Hogy a száma nincs-e megdézsmálva? Ha látom, hogy nincs megdézsmálva, Bűr székemre gyűröm a subámat. Kenyeremből karét kanyarítok, Gané tűznél szalonnát pirítok. Dílre pedig bográcsos ebéd lesz, Mellé ülünk, minden a cselédek. Úgy jól lakunk fordított kásával, Mint beteg úr csirkepaprikással. Az ebídem mindig csak egyféle, Mégse szerzek betegsíget véle. Nem cserélek csirínyt palotával, Sem reveringyát egy beteges úrral. Gyepen vetem bundámmal az ágyam, Jó ízűn alszom iccakámat. Puli kutyám, ha lefekszik mellém, Reggelig egy lílek sem jön felém. Puli kutya vigyáz gazdájára, Mint komornyik a grófné álmára. (Elmondta Simon Antal bikagulyás ipp-ben) Ez a pásztorrigmus a munka szebbik oldalát szedi versbe, mintha a pásztorkodás még az urak kényelmes világán is túltenne. Bizonyára szükség volt a lelkesítésre, hiszen a pásztorélet koránt sem volt ennyire felhőtlenül könynyű. Minden perc be volt osztva, az állat mellett - aki ma tartja, az is igazolhatja - nincs ünnepnap, se vasárnap, a jószágot szolgálni kell egész nap, még éjszaka is az őrzéssel. Ilyenkor „botra fekve alszik" a pásztor, hogy álmában is éber maradjon, és az állat első mozdulására felébredhessen. A szolgálatban