Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

néhány percnyi „egészségügyi futkározáson" kívül ellegelget lépésben, mégpedig naphosszat. Gondot okozhat az is, hogy a ló viszonylag kicsi gyomra miatt, és mert kérődzni nem képes, állandó legelést kíván. Sokszor az időjárás ezt megakadályozza, például a bogárzó rekkenő hőségek. Ilyenkor az éjszaka hűvösét kell kihasználni, így aztán a csikósnak se éjjele se nappala, szó szerint. A nagy nimbusz mellé legalább akkora felelősség is társul, csak hát ezt a kívülálló nem igazán érzékeli. A csikósok közül is kiemelkedik a nagyiváni „gróf" Czinege János, másképpen a „Pentezúg grófja", és a csikóséletről könyvet író Kardos János. De a gulyás sem alábbvaló, hiszen az is lovon jár, no meg a szarvasmarha is nagy értékű állat. A gulyáshagyományok a Hortobágyon minden történelmi próbatételt kiállhattak, köszönve annak, hogy a szürke marhán kívül tartósan egyetlen marhafajta sem bírta ki a pusztai tartást. Míg a csikósok lovait a nemesítés és a gazdasági kívánalom fajtában, létszámban sokszor átrendezte, addig - az utolsó hatvan évet leszámítva - a gulyásoknak nem kellett például fajtaváltással küszködniük. Az is előfordult, hogy a gulyás egyik évben marhát, a másikban lovat őrzött, vagy éppen együtt a kettőt. Ahogyan Jókai a Sárga rózsa című regényében bemutatja: a gulyás erélyes, határozott, de mindig nyugodt ember. A juhász a pásztorok Háry Jánosa, nagy mesélő — írja Herman Ottó. „A juhász huncutságát a boldog Isten tudja. Némelyik úgy tud tódítani, hogy a gatyakorcban a bolha is tótágast áll." Idejéből futja a pásztorművészetre, feltéve, ha nem fejős juhász. Mellette a XIX. század második felétől feltűnnek a „birkások", azaz a merinó pásztorok, akik saját nyájukat a bérelt legelőkön gyarapítják. A kondást a télen-nyáron pusztázó sertések alaposan próbára teszik. Magányos munkája mellett nem ér rá sem társalkodni, sem cifrálkodni. „Noha a többiek lenéztek bennünket, azért adtunk magunkra. Azt mondtuk: csámpás juhász, mert nekünk a disznók mellett fürgébbnek kellett lenni". (Botos Imre kondás) A tömör megjegyezhetőségért idézzük a mondókát: Nyalka csikós legelőre, Hegyes gulyás dombtetőre, Az útfélre topa juhász, Partódalba tetves kanász.