Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

A juhok és birkák nyájai: — Magyar juhnyáj: tenyésztésbe nem fogott rackák; — Birkanyáj: a merinó nyájak gyűjtő fogalma; — Anyajuhnyáj: tenyészjuhok, anyák és néhány kos együtt; — Magyar kosnyáj: racka kosok csapata; — Fejős juhok: többnyire belső legelőn tartott fejős juhok; — Jerke-, vagy tokjó-nyáj: a nőstény bárányok csapata; — örü-, vagy ürünyáj: herélt kosok; — Birkásnyáj: merinó birkák a magatarti birkások bérelt legelőin; Pásztoruk a juhász, merinó esetén a birkás. Végül a sertések csapatait lássuk: — Konda, vagy sertésnyáj: gyűjtő fogalom; — Anyadisznó nyáj: tenyésztésre; — Kannyáj: igen ritkán tartották együtt őket, mert „ölték egymást" a kanok; — Süldőkonda: választás utáni malacok; — Göbő-sertésnyáj: meddő kocák, azaz „kurvák" kondája, továbbá ártányok és miskárolt kocák együtt; — Kupec-sertésnyáj: eladásra szánt disznók a XVIII. századból; — Közös sertésnyáj: több gazda egy-egy ostoroalja disznajának nyája; Csürhe a belső legelőre járó disznók neve, őrzője a csürhés. A kondás, vagy kanász a külső legelők disznópásztora. Herman Ottó a magyar pásztorok nyelvkincséről 1914-ben megjelent könyvében a kevés beszédű pásztorok olyan nyelvi gazdagságát tárta fel, mely állattartó kultúránk régen volt fejlettségét bizonyítja. Az alábbiakban azokat a fogalmakat vesszük sorra, amelyek a köztudatban esetleg pontatlanul használatosak. Kezdjük ott, hogy az állat ellik, mégpedig amelyiknek egy, ritkán két utódja lehet egyszerre, azaz a ló, a tehén, a juh, a kecske. A sok utódról gondoskodók fialnak, tehát fial a kutya, macska, sertés, nyúl. De egyik sem szül, mert azt az ember teszi. Az ellő állatok annak előtte vemhesek, a fialók hasasok, az ember pedig várandós, esetleg másállapotban van és nem terhes, bár ez már lelkivilág kérdése.