Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A Hortobágyi Állami Gazdaság és utódai

holdra növekedett a tógazdaság. Ebben az évben a (1954) ezer mázsa halat várunk" - mondotta Szabó György öntözési agronómus. A biztató eredmények láttán a Nyugati-főcsatorna mentén a halastavak sora létesült: a gyökérkúti, derzsi, fényesi és a csécsi halastavak. Az időközben kiépült öntöző víztározók, gyűjtők szintén halastóként funkcionáltak: Borsós, Malomháza, Kungyörgy, Kónya és Borzas mesterséges tavairól van szó. A rizsföldeken a „vadhal" vert tanyát, amit a mangalicákkal etettek meg, bedarálva, a sertéstrágya pedig a plankton-élet táplálékául szolgált a tavakban. Az Állami Gazdasághoz tartozott 1963-tól még a folyási halastó rendszer is. így az összes terület meghaladta az 5500 hektárt, évi 200 vagon halterméssel. Tudományos igényeket kielégítő halkeltetője 1968-ban létesült, ahol évi 120-130 millió ivadékot nevelnek eladásra, de leginkább a saját kezelésű tavak halasítására. A tenyésztett hazai halfajták: ponty, harcsa, süllő, csuka, compó, valamint a táplálék halak a keszegfélék és kárászok, röviden „szeméthalak", valamint az ázsiai vizekből származó fehér és pettyes busa és az amur. A táplálékláncot eleinte a disznótrágya vízbeszórásával tartották fenn, majd áttérték a halastavi kacsatartásra. Úgynevezett „kacsaszigetekre" hordják a takarmányt, mely aztán ürülék gyanánt növeli a planktonok számát, amely viszont a halak fő tápláléka. A tópartokon megjelentek a tájat elcsúfító takarmánytároló tornyok. A vadmadarak hamar felfedezték az élelembőséget. A sirályok, gémek, stb. mázsaszám pusztítják a halakat, a többiek, a szárcsák, vadkacsák, vadlibák pedig a halaknak beszórt takarmányt kedvelték meg. Elriasztásuk szinte lehetetlen, mert a durrogást hamar megszokják, az embertől sem félnek. Sajátos ötletet merítettek 1953-ban Homoki Nagy István természetfilmjéből. A Gazadaság vezetői megkeresték a filmben szereplő solymászmestert, és az ő segítségét kérték a madarak elriasztására. A derék Diána nevű kerecseny szorgalmasan dolgozott és egy éven belül 72 gémet fogott meg, méghozzá élve! A madarakat állatkertekbe vitték, de saját sólyom kiképzésére nem volt szaktudásuk, így abba maradt a „biológiai védekezés". A burjánzó tavi növényzet szintén nagy gond. A növényevő halak betelepítése előtt nutriával próbálkoztak. A kettős haszon azonban nem jött létre, mert állítólag a vadászok vidrának nézve sorra lelődözték a szerencsétlen növényevőket.