Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
A Hortobágyi Állami Gazdaság és utódai
A HORTOBÁGYI ÁLLAMI GAZDASÁG ÉS UTÓDAI A második világháború veszteseként súlyos hadi jóvátétel megfizetésére kötelezték országunkat. Ennek részét képezte az élő állat beszolgáltatása. Mi nem kaptuk vissza azokat az állatainkat, amelyeket a háború alatt raboltak el: a teljes kisbéri tenyészménest, a teljes gidrán lóállományt, és a hortobágyi és mezőhegyesi nóniuszt. A leölt szürke marhákról, juhokról pedig már ne is beszéljünk. A beszolgáltatás gyűjtőhelyéül Hortobágyot jelölték ki. Ezért a debreceni hatóságot arra kötelezték, hogy a Pusztát 1946-47-ben a Jóvátételi Hivatalnak adja bérbe. Ezek után az államhatalom létrehozta a Hortobágyi Állattenyésztő Nemzeti Vállalatot, és a szerződés szerint ez lett volna a bérlő egészen 1999-ig. A bérleti szerződésből egyértelműen az államosítás szándéka olvasható ki: a város és gazadaközössége állatállománya a háború következtében annyira megfogyatkozott, hogy annak újjáélesztésére csak az állam képes; meg hogy: a mielőbbi újjáélesztés országos érdek, stb. Nem volt váratlan tehát, amikor a Hortobágyot, úgy ahogy volt, állami tulajdonba vették, megfosztva Debrecent évszázados örökségétől. A pontos dátum: 1949. Ekkor az államosított terület 53422 kat. holdat tett ki, tehát még az eredeti debreceni birtoknál is többet, mert a határterületeken fekvő nagybirtokokat, a kiosztott legelőket, földeket mind magával rántotta a nagyívű „újjáélesztési szándék". A területek elosztásában bármilyen hihetetlen, de követték a hagyományokat, némi kiigazítással megtartva Debrecen XIX. századi gazdasági felosztását. A létrejött 10 állami gazdaság: Borsós, Máta, Ohat, Kónya, Elep, Árkus, Kungyörgy, Szásztelek, Faluvéghalma, Halastó, Borzas. A csúcsszerv:
