Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Debrecen és Hortobágy

ni kívánón keresztül, az időleges halastavakig, amit aztán néhány év múlva felszántanának, stb. A szociális problémáktól a talajjavításig, mindenféle indokot kitaláltak. A félévszázados meddő vita és javaslatözönnek vetett aztán véget az 1906os törvényhatósági bizottság határozata, miszerint a javaslatok mindegyike az állattenyésztés kárára van, annak érdekeit sérti. Tehát 1892-ig a terület művelési ágainak megoszlásában nincs lényeges változás: Szántó 281 kh Kert 12 kh Erdő (ohati őstölgyes) 133 kh Legelő 36138 kh Nádas 16 kh Terméketlen (adómentes) 3739 kh Összesen 40319 kh A külterjes földművelés szinte csak az Ohat környéki földekre korlátozódott évszázadokon keresztül. Az egykori virágzó monostori birtok hatszáz évig állta a történelem viharát, még ha időközben gazdát is cserélt nemegyszer. A sorsát eldöntő fordulat Nagyvárad 1660-ban történt elfoglalása volt, amely Erdély és a Partium hódoltatásának kezdetét jelenti. Ezt a hadjáratot Ohat, mint település már nem tudta túlélni. Lakói a szomszédos Egyekre és Füredre távoztak, ahonnét folytatták ohati földjeik művelését. Visszatelepedésüket Debrecen város zálogjogon történő elbirtoklása akadályozta meg 1679-ben. Ekkor a terület jelentősebb része legelő rét, kisebb része elhanyagolt szántó. Néhány év múlva azonban az Egyeken lakó ohatiak már dézsmát fizetnek Debrecennek. Földbőség volt. A „mag alá való földet" 2-3 évenként váltogatták, azaz parlagoló művelést folytattak. Az elkövetkező békésebb időkben az ohati-egyekiek növelték a művelt területeket, és 1714-ben 40 köböl tiszta búzát, 10 köböl árpát, 1745-ben 70 köböl búzát, 60 köböl árpát, és 25 köböl kölest adtak Debrecennek dézsmába. Az ekés földművelés tehát nem a XVII. század végétől vette kezdetét, mint sokan állítják, hanem (Ohaton) ott folytatódott, ahol abba sem maradt! Az úgynevezett terméketlen terület, nem más, mint a Csúnyaföldet is magában foglaló mocsaras, gyékényes nádasok világa.