Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Debrecen és Hortobágy

szalontai fajta, később a mangalica vált uralkodóvá, különösen attól kezdve, hogy elrendelték: a nyájban csak azonos fajta legelhet. Természetesen a gulyajáró rétekre sertés nem mehetett, így például a mai halastavak eredetileg is vízállásosabb rétjeit hasznosították általuk. * * * A továbbiakban a Puszta és Debrecen kapcsolatának állattartáson túli vonatkozásait vesszük sorra, és látni fogjuk majd, hogy ezen más irányú próbálkozások mire vezettek, amikor nem az állattartást szolgálták. A Puszta téli hasznosításáról, az ezzel összefüggő marhatartásról Balogh István írt hiányt pótló munkát „A jószág teleltetése Debrecen környékén" címmel. Megállapításai közül a legfontosabb, hogy a legeltetés télen és nyáron különböző területeken zajlik. A nyári legelőkről ősszel a szántókra, kaszálókra húzódnak a nyájak, majd ha a hó leesik, akkor a kaszált takarmányt élik fel. Nagyon fontos, hogy a téli legeltetés a Hortobágyon szinte kizárólag a juhok privilégiuma volt, mi több, ez Debrecen környékén a juhos gazdák általános gyakorlata: „baromjáró legelőt bérelnek", de jellemző a szoboszlói gazdákra is. Ezen legelők téli bérbeadása a XIX század közepétől bevett szokás, miként azt a Puszta híres állatorvosa Dely Mátyás 1876 novemberében a környék települési elöljáróihoz intézett felhívásában írja: „A község azon gazdáinak, a kik juhtenyésztéssel foglalkoznak, kérem értésére adni, hogy a Nagyhortobágy pusztai ökör, szarvasmarha és ló legelői téli legelőül juhok részére a Nagyhortobágyi Vendéglőnél f.hó 23.-án csütörtökön fog kiadatni; a haszonbérleti idő tart jövő 1877. év mártius i-ső napjáig." A téli Hortobágy messze földről vonzotta a juhászokat, legalábbis télen az erdélyieket minden bizonnyal, mert például az ohati legelőkön szinte minden évben ott vendégesekedtek nyájaikkal együtt a purzsások. A bérleti idő októbertől március i2.-éig, Gergely napig tartott és nemegyszer báránnyal fizettek érte. A bérlet vonatkozott a terület kútjaira, építményeire is. A purzsások a hajdúvárosok legelőit is gyakran felkeresték. Az extenzív állattartás a földművelést egyértelműen másodlagossá teszi. Legalábbis így volt évezredeken át, és csak a Tisza szabályozása után merült fel a szántóföldi hasznosítás gondolata. A javaslatok kidolgozására bizottságok születtek és multak ki annélkül, hogy bármi érdemleges történt volna. Az ötletek közt volt a „Gazdák Hortobágyi Szövetkezetének" megteremtésétől az elnéptelenedett faluk nincstelenek betelepítésével újraéleszte-