Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Debrecen és Hortobágy

időszakra eső nóniusz tenyésztés felfutása okozhat. A sertéstartás számaránya már koránt sem mutatja azt a stabilitást, amit a többi. (Valószínűleg az utóhasznosításban jeleskedő disznókat érte a legtöbb regulázás, hogy a többi állatnak mindenáron biztosítva legyen a jó legelő.) A vizsgált időszakba beleesik az 1876-os újabb legelőrendezés: a Legeltetési Rendszabály megszületése. Ha a számokat újból megnézzük, akkor láthatjuk, hogy az állományok számosságára gyakorlatilag nem volt hatással az új rend bevezetése. Ez alapján valószínűsíthető, hogy inkább a konzervatív lehetőségek megerősítése történt, mintsem holmi felelőtlen újkori kísérletezés - szerencsére. A Legeltetési Rendszabály értelmében, ahol kevés a jó mező, oda tavasszal előbb a szarvasmarhát, majd a lovakat, aztán a juhokat engedik legelni. Akkoriban már túl vagyunk a Tisza szabályozásán, és az 1863-as katasztrofális szárazságokon. A tapasztalatok birtokában csökkentették a járások számát és újra jelölték a helyüket. Ennek megfelelően Mátán és Zámon 2-2 ménesjárást, Máta-Papere-Arkus közötti részen 3 gulyajárást, a Malom útjától az Árkus déli hídjáig 1, a Malom úttól a nádudvari határig 3 gulyajárást jelöltek ki. Zámon a nagyiványi útig a polgárok ménese legelt. Ohaton pedig a város ménese és 4 gulyája terült szét. A sertések járása a Borsós-Ludas-Halasközén és a Feketeréten volt engedélyezve. Az utolsó járásbeosztás (44 nyájnak) 1943-ban készült. Visszatérő kérdés a Puszta teherbírásának megítélése, tehát a legelők kihasználtsága. Erre vonatkozóan az 1920-as években Bíró János készített alapos felmérést. Eredményei szerint a 47000 holdas Pusztán 16000 számos állat legelhet, mert a legelőnek csak 16%-a jó minőségű, 30%-a közepes, 23%a gyenge, 31%-a pedig silány. Egy számos állatra jó legelőből 2400 öl, a közepesből 3200 öl, a gyengéből 4800 öl, a silányból pedig 6400 öl szükséges. Nagyon számít a kihasználtságban a tartott állatfajták aránya. Például, ha kizárólag juhok legelnének, akkor 80000-et tartana el a terület. A felmérés tehát újból bizonyítja, hogy a vizsgált közel 160 évben bizony a Puszta állattartó képessége maximálisan kihasznált volt. A Bíró-féle felmérés ma is irányadó lehetne. Debrecen város tanácsa még a XIX. század derekán a pusztai legelőt gazdaságokra osztotta fel. Kiindulásnak azt tekintették, hogy a két víz: a Hortobágy és Árkus három fő területre osztja a Pusztát. Ezen természet adta felosztás: a Hortobágy Debrecen felé eső, a Hortobágy folyón túli és az Árkuson túli rész, amelyeket tovább osztva előbb 7, majd 10 gazdaságot hoztak