Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Debrecen és Hortobágy

Év Ménesi ló Gulyabeli marha . Juh Sertés 1756 1302 8477 10469 1063 1775 12050 1789 374 6417 7960 5153 1813 15153 1839 1512 11348 1855 2106 6310 15102 6316 1865 Összesen 17095 számosjószág 1870 3114 13516 30536 16366 1875 3463 12760 27020 3208 1880 3321 14400 27971 9610 1885 2458 12118 26789 6565 1890 4020 14509 23200 4026 1895 4311 13940 24540 7015 1900 4270 12871 23507 3160 1910 4566 15356 21358 1521 1912 4290 12135 19840 596 1913 4113 11982 18384 2609 Bár az adatok pontossága néhol megkérdőjelezhető, azért néhány érdekes vonást érdemes észrevennünk. A vizsgált időszak 157 év. Sajnos, az időpontok nem egyenlő közökkel követik egymást, de azért szerencsére átlag 5-10 éves növekedéssel. (Ahol nincs adat, az nem azt jelenti, hogy az adott jószágból egy sem volt a Pusztán.) Ha a számok trendjét figyeljük, akkor a nagyállatok tartását tekintve (is) különböző jellegű elmozdulásokat figyelhetünk meg. A lovak száma gyakorlatilag egyenletesen növekszik, 157 év alatt megháromszorozódik. Azonban a szarvasmarha állománya már 1813-tól magas, és valószínűleg tovább már nem növelhető, hiszen az éves számadatok kb. 13000 db körül oszcillálnak. Ugyanez, bár némileg kevésbé, de mégis igaz a juhok számára is. A sertések viszont meglehetősen eklektikusán járják a Pusztát: néhány száztól a tízezres nagyságrendig, állományuk nagy ingadozást mutat a felmérés bármely időpontjában. Az adatok újból beigazolják azt a meglátásunkat, hogy a hortobágyi állattartás konzervatív és hagyománytisztelő, hiszen fő bázisainak arányai egy évezred alatt gyakorlatilag semmit sem változtak. A változatlanságban első a szarvasmarha - szinte konstans értéken, aztán a juh egészen a modern korig és a ló, bár az utóbbinál határozott és állandó a növekedés, amit a vizsgált