Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
Debrecen és Hortobágy
A tartás arányaiban gyökeres átalakulás tanúi lehetünk, ezenfelül először tolódik el a sertéstartás javára jelentősen az állatok számaránya. Ebben az évben, és nyilván máskor is, a Debrecenben mért egy lakosra számított állatlétszám messze magasabb az országos átlagnál. Felmerül a kérdés, hogy honnan volt élelme ennek az otthon tartott tetemes jószágseregletnek. Míg a heverő és meddő jószág, amint az idő engedte, mehetett a Hortobágy legelőire, addig a fejős juh és tehén, a fogatolt ló és ökör, no és az élelemnek hizlalt sertés a belső legelőkön maradt, de jelentős számú állat talált élelemre a Debrecen körül viharosan fejlődő tanyavilágban is. Szűts Mihály jegyzetei szerint ez időben a sertés legeltetése a Pusztán megcsappant, noha tartásuk „elég gondot ád a tarlószabadulásig, ettőr kezdve azonban már könnyen boldogulnak vele, a tarló után ugyanis a kaszálókban talál menedéket. Októbertől a hideg tél beálltáig a szarvasmarha, a juh, a ló szintén a kaszálókon van, míg aztán a gazdaságokban termett tengeriszár, szalma, pelyva és egyebek értékesítésére ide hajtatik vissza. A sertés április elejéig a kaszálókban marad. Találunk olyan kivételeket, midőn az épületekkel kellően berendezett gazdaságokban az egész juhállomány helyben találtatik, de egyébként állandó elhelyezése nincsen a jószágnak." A város polgárainak utcatizedek szerint voltak tehén- borjú- és ökörcsordásai, csürhései. A csordások házait a Mester és a Hatvan utcában találjuk. Debrecen településtérképét nézve feltűnhet, hogy az utcák mind kifelé szélesednek a város széléig haladva. Nem is lehetett volna másként, hiszen az egyre sokasodó állatáradat feltorlódott volna, mielőtt a városból kiér. A csürhével így is gond volt, mert már menet közben végig turkálták az utcákat, a legelőről nem is beszélve. A következő több éves összefoglaló statisztikát Ecsedi István készítette 1914-ben. Mielőtt a számokat megvizsgálnánk, meg kell jegyezni, hogy a Puszta állatállománya csak két időpontban ismerhető: a tavaszi kihajtáskor és az őszi összeverés utáni elszámoláskor. A pillanatnyi állapotokat kizárólag a pásztor ismeri. Az ok egyszerű: az állatok természetes szaporulata, no és a dögrovás, azaz elhullás ténye. Példaként tekintsük az 1837-38-as év adatait: az első évben 12463 anyajuh bárányainak száma 5753 db, a következőben 15247 anyajuh szaporulata 6094 bárány. Az alábbi statisztika tehát nagyságrendileg és változásaiban érdekes.
