Juhász Imre: A Bocskai István Múzeum négy évtizede 1958-1998 (Hajdúszoboszló, 1999)
Tartalom
melyről a német Hegewald filmvállalat felvételeket is készített. Béres Lajos egykori bandériumi tag, illetve parancsnok visszaemlékezései szerint 1931-ben a helyi bandérium elkészíttette a zászló másolatát, hogy ne kellessen tovább használni a becsben tartott eredetit. A II. világháború végén, amikor már mind közelebb került a front - hadműveleti kiürítés címén - a város egyéb értékeivel együtt (okiratok, jegyzőkönyvek stb.) a Bocskai-zászlót is elmenekítették. 1944. szeptember 27-én Márton Gábor polgármester Kiss Mihály városi végrehajtót bízta meg a hét ládába csomagolt értékek kíséretével. Az embert próbáló viszontagságos út végén a szoboszlói szállítmány - a két vagont megtöltő megyeivel együtt a Sopron melletti Görbehalomról, illetve Brennbergbányáról került vissza 1945. augusztus 18-án. A városi végrehajtó írásban számolt be az eseményekről, nyomatékkal hangsúlyozva, hogy az épségben hazahozott zászló: „...időtlen időkig az igazi szabadság jegyében lengjen és tündököljön." A zászló szoros tartozéka egy tölgyfából készült rúd, vaspántokkal megerősítve. Hossza eredetileg 284 cm volt, felső végén „gömbaljú aranyozott lándzsával", az alsó végén hegyes vascsúccsal. Kiegészítette ezt a zászlótartó szíj - a múlt századi leírás szerint - széles, természetes színű bőrből, egy igen nagy (27x12 cm-es) rézcsattal. Ehhez járult még a szépen megmunkált szironyos bőrtok, amelybe a rúd vascsúcsát illesztették a lóháton szállítás közben. Mindezekből mára csak a rúd maradt meg, de felső vége annak is hiányzik. A zászlót szalagok is díszítették. Az egyiknek készítési körülményeiről írásos adattal rendelkezünk. 1849. május elsején a városi közgyűlés Kiss János „rendes hadnagy" elnöklete alatt a későbbi nemzedékek buzdítására olyan határozatot hozott, hogy a „Botskay Zászlóra" egy nemzeti színű szalagot kötetnek, a következő „varratos" szöveggel: „Ezen ősi zászlót az 1848. évben kezdődött magyarhoni szabadsági háborúban az önkéntes Hajdú nemzetőrség lovasosztálya félévig lobogtatta." Őszintén sajnálhatjuk, hogy az idők folyamán ez is nyomtalanul elveszett, tovább csökkentve a megőrzésre méltó történelmi emlékeink számát. DR. JUHÁSZ IMRE (HAJDÚSZOBOSZLÓ, 1994. JÚNIUS 3.) 85