Juhász Imre: A Bocskai István Múzeum négy évtizede 1958-1998 (Hajdúszoboszló, 1999)

Tartalom

I. A hajdúszoboszlói múzeumügy története „A levéltárak porában és a múzeumok csöndjében is az élő embert kell keresni. " MARC BLOCH A múzeumok tárgyi, szellemi értékeit az emberi közösségek emlékezetének tekinthetjük. Ezek az intézmények a múlt olyan felidézői és bemutatói, a kultúra olyan közvetítői, amelyek változó világunkban is maradandó élményeket nyújtanak, gazdagítva intellektuális és emocionális életünket. A múzeumok fontosságát a közművelődésben és a tudományos kutatásban senki sem vonhatja kétségbe. Megalakulásuk, fejlődésük nem független a mindenkori gazdasági, társadalmi viszonyoktól és a politikától. Nem független az adott település, régió vagy ország történelmétől, jellemző sajátosságaitól, sőt az egyes időszakok kulturális értékítéletétől sem. Mindezek a meghatározó vonások érvényesek városunk múzeumára is. Az előzményekről... Intézményünk négy évtizedes működése, az ehhez kapcsolódó erőfeszítések sora már lehetőséget és alkalmat kínál a számvetésre, a történelmi visszapillantásra, beleértve az előzményeket is. Ismereteink szerint a múlt században Szoboszlón nem merült fel semmilyen múzeumalapító gondolat, hiszen még Debrecenben, a megye központjában is csak századunk elején (1905) jött létre ilyen intézmény. Tudunk arról, hogy a polgári iskola a múlt század végén közel négyszáz darabból álló numizmatikai (réz-, ezüst-, papírpénz, érem-) gyűjteménnyel rendelkezett, s ez a lakosság adományozása folytán évről évre gazdagodott.

1 Ám ezt a már-már egy múzeumi kezdeményezés alapjának is tekinthető kincset a kor szokása szerint Szoboszlón is a pedagógia szolgálatába állították. Ugyanakkor századunk elején - legalábbis távlatokban - már nem tartották elképzelhetetlennek egy nyilvános múzeum megszületését. 1909 októberében ugyanis a református egyháznak döntenie kellett két igen régi, és már mindenképpen felújításra szoruló úrasztali pohár (kehely) sor7