Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

- Nem szólítom. Tessék az igazi nevén szerepelni. - Jó. Urszinyi Jenőné vagyok. - Asszony? - Az. Elváltam az uramtól. - Miért? - Mert utáltam. - Nahát. Ilyen fiatalon! - Van két kislányom is. - Lehetetlen! Maga is lány még. - Sajnos nem. A nagyobbik gyermek 8, a másik 6 éves. Nem akarom hinni. - Elhozom őket. - Jó. Hozza el! A következő héten csakugyan hárman támítanak be hozzám. A nagyobbik gyermeke csacska, és szép arcú, szép szemű kislány. A mamájához hasonlít. Hamarosan összemelegszünk, csacsogunk, fecsegünk. Szóba kerül a vallásunk is. Ok katolikusok, az apjuk lutheránus. („A mi házasságunkat nem ismerte el törvényesnek a római egyház" - mondja a nő -, „csak ágyasa voltam az uramnak.") Marhaság. De talán ezért vált el tőle? - Mikor tréfásan hol lutheránusnak, hol kálvinistának mondom magamat, Judit, a nagyobbik gyerek rám szól: - Ejnye, be sok vallása van a bácsinak. Tán szellemi papok járnak ide és áttérítgetik? így mondta szóról szóra a kis 8 éves. Csak elbámultam: okos kis hölgyecske ez! Az én lányom, nevetett az anyja. A gyerekek elejtett szavából azután megtudom, hogy mamájuk sokat beszél otthon rólam; minden könyvemet elolvassa és magasztal. - Érdekes. Az ember nem is sejti: hol emlegetik a nevét, hol beszélnek róla. Meglepett ez a nagy favorizálás. De még jobban meglepett a harmadik héten az asszony őszinte kijelentése: elhozta magát nekem, az írónak; mert ideálja vagyok, bámul okosságomért stb. - Mi a fenét akar ez a kis nőstény? - morfondírozok magamban. Feleségül akarja magát vétetni velem? De hiszen 55 éves vagyok az ő 25 évéhez. (Igaz, hogy Liszt Ferencnek 68 éves korában még remek szeretője volt; no de én nem vagyok Liszt Ferenc.) Nem hiszek neki. Valami másért jött: irodalmi kísérleteit akarja beadni. A nő tiltakozik. Csak naplót ír rólam, semmi mást. El is hozza naplóját: szentimentális és konvencionális följegyzések. Úgy írta egyszerre, mintha valami célt akarna vele elérni? Én volnék a célja? Túllőtt a célon már is. Meg akar szédíteni? - Az a gyanúm, valaki megbízta: puhatolja ki szerelmi életemet. (A klinikán is akarták, de lehurrogtam az orvost és otthagytam a műintézetet.) A kis nő megint tiltakozik. Higgyek neki, mert őszinte. Magát hozta el nekem. Cigarettára gyújt; csodálkozik, hogy én nem szoktam. Most már fényképével is megajándékoz. Szép arca, szelíd szeme van. Bár biztosít, hogy remekül tud karmolni is. Karja, keze parányi csontú, szintúgy a lábaszára is. Viszont a termete nem tudja az emberrel elhitetni, hogy három gyermeket szült. Az ördög tudja: kiféle, miféle. De nagyon hív magához: