Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

1908 Január (...) Január 7.1 (...) Ó, Petőfi! kimondhatatlan az a boldogság, amit Te nekem különösen két esztendő alatt szereztél. Tőled tanultam meg becsülni hivatásomat, mely szentebb mindennél a világon, oly szent, mint az anyaság - hiszen teremtés mind a kettő -, te acéloztad sokszor ingadozó lelkemet merővé, óriásítottad hitemet, amelynek gyenge sajkája már-már elmerült kétségbeesésem tengerében. Most mint roppant ezerárbocos hajó, fenséges dörgéssel vág keresztül egyik világrésztől a másikig. Te vagy legfőbb tanúm örök hitem mellett a mának beteges révüldözéseiben, hogy egy az élő és igaz költészet: az egészséges, az erős, a magyar! Fújhat énfelőlem a szenvelgők és érzelmi-nyeglék halottsárga vagy tudom is én milyen színű nótája, míg kék az ég, míg zöld a föld, míg van hazám, míg szeretni tudok: én vagyok a költő, nem Ady, nem szegény Baudelaire!

164 Dicsőség néked, Petőfi, az egekben - azaz: a magyar szívekben! Neked íme most köszönöm meg. Én határtalanul önző lélek vagyok egyben: mindenkit fölhasználok és föláldozok magamért, hogy a csontjain egy fokkal feljebb lépjek; míg én is csonttá nem válok. Téged is szolgálatomba kényszerítettelek, amennyire az én keménységem s a te finomságod engedte." (O. G. Ady Endréhez, 1908. dec. 16. - OSZK) - Ady eleinte partnerként tekintett Oláhra: egyik levelében arról értesíti Kardos Albertet, hogy nem tud elmenni a Csokonai Kör felolvasó estjére, de ,,[h]a más szép számok között elcsúsznék két egészen új, esetleg pláne debreceni emlékű vers, azt elküldeném. Oláh Gábor vagy valaki a fiatalok közül esetleg felolvasná." (Ady Endre Kardos Alberthez, 1908. febr. 8. - Ady lev. 1956,184.) Nem sokkal később, a Duk-duk-affér során viszont már a legkártékonyabb és a leglaposabb követőjeként említi Oláht: „Nem árultam el senkit, akit nem szabad, még Juhász Gyulát sem. A taknyosokat árultam el, a belőlem élő önképzőköristákat, s a magam - politikátlanságát. Voilá így kell nekem, éppen ezeknek prototípusa, Oláh Gábor üssön vissza." (Ady Endre Ernőd Tamáshoz, 1908. dec. vége - Ady lev. 1956. 242.) Ady elítélő véleménye értelmezésekor fontos figyelembe venni azonban, hogy ekkor még ő maga is a helyét kereste, s inkább aktuális helyzete, semmint valami letisztult nézet jegyében ítélt kortársairól. - Ady és Oláh viszonyához lásd még az I. kötet 175., 202., 223., 225., a II. kötet 54., 85., 89. és a III. kötet 7., 9. sz. jegyzeteit. 164 Azt ajánlja az ekkor otthon tartózkodó Adynak, hogy maradjon falun, mert a falusi környezet egészségessé teheti költészetét: „A faluból pedig ki ne mozdulj télére, mert úgy veszem észre, ott igazán jó verseket írsz." (O. G. Ady Endréhez, 1908. nov. 30. - MTAK) 1908 tavaszán Oláh A halál költészete címmel, bár Ady nevének említése nélkül, cikket ír kora dekadens költészetéről. A dekadens magatartás és irodalom leírásában nem nehéz ráismerni a nagy ellenfélre és költészetére. Oláh nem tagadja, hogy voltak korok, amikor a halálköltészet virágzott, de mégis az irodalom klasszikus, örök művei életre serkentő, életigenlő alkotások. Kora művészeinek Spencer filozófiájának olvasását ajánlja, mert e filozófus megmutatta azt az utat, amely előre viszi az emberiséget, s mert ő „már látja, amint a testben, lélekben tökéletesült Emberiség az altruizmus zászlója alatt büszke csapatokban vonul a műveltség örök útján előre, a boldogság egyre közeledő völgye felé." Az evolúció