Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
rám ragasztott, s megifjodva énekelném egy forradalmas élet forgatagában: hogy gyönyörű az élet és hatalmas az ember! Nyugatra vágyom; mert az én keletem: nyugat. Oroszországot hagyom Géresi Kálmánnak, meg az abszolutizmusért esenkedő magyaroknak. Nekem respublica és ragyogó napfény kell! Kék ég és kéklő szemek! Lágy, dallamos nyelv és lágykarú, daloló lány! Szabadság, még a szerelemben is! Szép, csak a szép, még az erkölcstelenségből is. Ámbátor ettől undorodom... Ez olyan wilde-ies, ez olyan beteges. Nem! Nekem csak épség, egészség kell, az ösztönökből is. Az erkölcs: egészség; az erkölcstelenség: a betegség. Különben már ittam előre a medve bőrére: fizetésem fölemelése reményében megrendeltem 150 korona árú társadalomtudományi könyvet és Petőfi minden munkáját. Shakespeare már megvan, Petőfi sem hiányozhatik. Még Heinét és Goethét szeretiiém díszben asztalomra állítani. Azután csak egy volna hátra... ki? nem mondom meg. Ha megmondom: rám ismernek. Október 27.! Ma született Kazinczy Ferenc. Ma vettem meg Petőfi minden munkáját díszkiadásban. Ma játszották a debreceni színházban V. László-mat. S a siker: nem lőn matt. Gyönyörűséggel repkedett a lelkem a tele támlásszéksorokon, a tele páholyokon végig, fel, a tele karzatig. A fél kollégium pedig ott szorongott a második emeleti diákhelyen. Az első felvonást igen szépen játszották le. Volt is taps, volt kihívás, volt - koszorú! Nem is egy, hanem kettő! Ej, ez már sok egy embernek. Az egyiket a Csokonai Kör adta „elismerésül és buzdításul"; a másikat, a szép fehér szalagost, a VlII-ik gimnazisták, az én egykori derék tanítványaim csináltatták. Ezek a huncut fiúk veresre tapsolták tenyeröket és rekedtté éljenezték konviktusi brugón tágult torkukat. (...) Az általános nézet az, hogy részleteiben hibás, de egészében derék munka. Henker Katalin alakja tökéletes. Csudálták tanártársaim: honnan tanultam ezeket a női jellemeket ismerni? Tudom is én. A harmadik fv. végét s általában Hunyadi érzékiségét egy akarattal kárhoztatták. Végh Gyula rokkant főkapitány úr felesége pedig nagyistenszavával mondta, hogy az ilyen darabot nem volna szabad előadatni! Egy népi néző azt mondta a másiknak, karzatról lejövet: „Barátom, nem is hinné az ember, mik történnek a királyi palotában!" 148 Ce ca! 149 (...) 148 Az előadás után megjelent színikritika szerint elsősorban a dramaturgiai és szerkezeti hibák teszik élvezhetetlenné a darabot. De probléma van az alakformálással is. A figurák csak akkor sikerültek, s csak akkor hű a jellemzésük, ha Oláh kezét nem kötik történeti tények. Egyedül a darab nyelvét tartja feltétlenül dicséretre méltónak. (G.I.: Oláh Gábor. Debreczeni Független Újság, 1907. okt. 29.) 149 C'est a!: Ez az!
