Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

ság? Egy csomó könyv, megőrizve, folyton-folyvást újítva századokon, évezredeken keresztül. A könyvek megőrzése csaknem fontosabb ma a népeknek, mint alkotmányuk megőrzése. Ha könyveink elvesztek: nemcsak mi, jelen, vesztünk el, hanem el a múltunk, el jórészt a jövőnk is. Kimondhatatlan az szavakban: mi az új idők népeinek a könyv? (Okt. 8.) (...) * A kis Juhász Gyula megint eltűnt! Tavaly Máramarosszigetet, az idén meg Lévát hagyta ott.

146 Tavaly hamarost megkerült a Rókus kórházban, de most... nem tudom, mi lesz a vége; már három hete van oda! Szegény kis kóbor szellem, szegény összetört bajtársam! Megpattant benned valami finom rugó, s ez az oka mindennek. Nem tudsz parancsolni magadnak. Vagy a magyar költők sajátságos cigánylelkét öltötted magadra? Nem tudom. Csak engemet is úgy vonz, úgy csábít ez a példa, mint az öreg Leart, a szegény Tamás őrültsége. Csakhogy - a Tamás őrülete csinált, az öreg Learé: igazság. Csak nem ez lenne a mi kettőnk sorsa is? Október 20. - Kint voltam Csűrössel meg Pap Károllyal a Csokonai sírjánál erőt merítnem az élethez. Gyönyörű szép őszi nap volt! A halottak lelkei boldogan repkedtek a korhatag fejfákon. A Hatvan utcai temetőt különben tönkresilányította a faszükségben szenvedő város. Kedves, lombos akácait kivágatta! Olyan volt a nyáron is a temető, mint a kopaszra nyírt aggastyán feje. Csak a Csokonai obeliszkjére borul két magas akác szelíden s idelent két törpe szomorú akác, még szelídebben. Szép a temető, mert van költészete. Mégis utálom a földbe temetetteket! Engemet égessenek el; nincs szebb halál a tűzben feloszlásnál. (De nem elevenen!) Egy marék hamu: egy ember! Taníthat-e ennél felségesebben emberi semmi voltunkra valami a világon? Bizony, nem. (...) A kollégiumnak egy fiatal, verselő theológusa, Szabó István, cikket írt a Debreceni Főiskolai Lapokba a modern irodalmi irányzatokról. Igen ügyesen, igen okosan beszél; de egész cikkének legokosabb része tán a következő: „íme, itt Debrecenben, sőt még közelebb, a vén kollégiumban van egy fiatal poéta, kinek nevét már szerte ismerik babérkoszorúzott alkotásai révén. Ez nem alkalmaz csak legföllebb egy jelzőt egy főnév kíséretéül, de ez az egyetlen jelző gyakran ágyúgolyószámba megy az Ady tábornok hadseregébe tartozó katonák apró galambseréthez hasonlítható, nagy sokaságú jelzőihez képest és ennek a poé146 Juhász Gyula 1907 februárjában öngyilkossági szándékkal hagyta ott a máramarosi piarista gimnáziumot, ősztől Léván kezdett tanítani, de októberben már hazatért Szegedre.