Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
hogy a házakkal egy szintbe essenek; apró kunyhókat emelünk magasra, hogy az általános nívót megüssék. A nagy kiegyenlítődések, s így a legnagyobb ellentétek korszaka ez! Úgy tetszik, mintha az egyének eltűnnének az egyetemességben; pedig éppen az egyének üdvösségét munkálja az Összes. A boldogság felé haladás: a lelki és testi tökéletesebbülés. Ennek a haladásnak egyik zászlója a könyv; milliók szeme van függesztve rája. A nemzeti műveltség újabban könyvekkel fegyverkezik, s fegyveresházai a könyvtárak. Büszke vagyok, hogy a mi parányi táborunk, Debrecen fegyveresházának én vagyok az egyik őrállója! Olyan ez a könyvtár, mint lobogó fáklya az éjszakában, a bujdokolok róla gyújtják meg lámpásukat, s úgy vágnak az éjnek, hogy megkeressék a hajnalt. Herbert Spencernek van egy felséges álma: látja, amint a testben, lélekben tökéletesült Emberiség az altruizmus zászlója alatt büszke csapatokban vonul a műveltség örök útján, mindig előre, a boldogságnak egyre közeledő völgye felé! 145 Ez a cél! Ezért van minden dobbanása szívünknek! Ez ragyog előttem is, mikor elzárt parányi világomból kitekintek az emberiség csoportba verődő, forradalmas nagy tömegére! (Okt. 8.) Egy jó könyvtár nagy hadseregeknél többet ér. A könyv lesz kétségtelenül jövendő legnagyobb harcaink fegyvere. A könyv maga a műveltség, mert maga az élet. A könyvtárak az új idők szentegyházai, melyek a holt kövekbe is lelket papolnak. A könyvek azok a bűvös tükrök, amelyekbe magunkba szállásunk nagyszerű óráiban beletekintünk, s elvonul előttünk a homályba vesző múlt, ránk mered a jelen, s kezd kibontakozni a mindig kétséges jövő. A könyvek: emberek és korok, halhatatlanokká téve, s minden időknek örökségül adva. Mutasd meg könyvtáradat és megmondom, ki vagy? Mi nekünk ma Shakespeare, Goethe, Petőfi? Egy csomó könyv, a szó legreálisabb értelmében. Mi nekünk a tudás, a művészet, a vallás? Egy csomó könyv, a szó legreálisabb értelmében. Ha elpusztulnának a Shakespeare kötetei egytől egyig a föld kerekségén, száz esztendő múlva már csak visszajáró szelleme kísértene a róla írt magyarázó művekben, amelyekből soha nem tudnák meg a jövendő korok: ki volt Ő? - Nagyon értem Nagy Sándor kifakadását, mikor az Iliászt olvasta és fájlalta Achillestől, hogy neki nincs egy Homérosza, mint annak! A halhatatlanságot fájlalta tőle! Mert mi az emberi halhatatlan145 Spencer elgondolásáról, mely szerint az evolúció elveiből etikai következtetések vonhatók le, Spencer Herbert Synthetikus filozófiájának kivonaítában (Bp., 1907.) olvasott Oláh. Jegyzeteket is készített róla. A halál költészete című cikkében pedig - tömör összefoglalást adva Spencer filozófiájáról - egyenesen a filozófus tanainak művészi formába öntését ajánlotta kora művészeinek: „Spencer az altruizmusban, a mindenkiért való élésben látja a jövő társadalom célját. Ezzel, úgy tetszik első pillanatra, mintha visszaszorítaná az egyént a köz nivelláló árjába; márpedig a költészetnek mindig nagy egyének a hősei. De nem kell félnünk Spencer tanításától, hiszen elsősorban mindenkinek a maga egyéniségét kell mentől teljesebben kifejlesztenie, hogy a köznek, az emberiség életének fölemelésén ne hasztalanul dolgozhasson. így a tömegek jólétéért való harc elsősorban hatalmas egyéneket teremt." (Debreczeni Független Újság, 1908. ápr. 19.)
