Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
Sajátságos és ellentétes elemekből épül föl a magyar jellem. Alapvonása tán az erő, az energia, mely törhetetlenné és meg nem alkuvóvá teszi. Dac és szilajság a paripája, előre is ragadja, le is veti; zabolázza ezt józansággal és okossággal. Fegyvere a határozottság, melyet egyszerre ránt ki hüvelyéből és vág vele. Pajzsa a türelem, koronája a büszkeség, istene a bátorság, melyben egyedül bízik. Látása világos, mint az alföldi nappalok. Lelke egyenes, mint hazája rónaságai. Ünnepi palástja, melyet hétköznap is hord, a komolyság és a méltóság. Sarkantyúja a konzervativizmus, melyben sokszor megbotlik, ha gyalog jár. Felesleges koloncként a nemtörődömséget hurcolja vállain. Nehezen faragható, mint a kemény tölgyfa, de sokáig is áll korhadatlanul. Idomulni nem tud, ha nem akar, mert van benne valami gyermekes makrancoskodás. Bokrétának a hetykeséget viseli kalapja mellett. Temploma a becsületesség, oltára, mely előtt imádkozni szokott, a hazája; s imádása: a szabadság és a függetlenség szerelme. Jaj, de megutáltam magamat tegnap! Az órám lánca elszakadt, s egy derék magyar órásmesterrel csináltattam meg. Mikor a Nagytemplomig érek, látom, hogy az óra áll. Iszonyú düh fogott el, hogy most az órás elrontotta szántszándékkal az órámat! (...) szentül hittem, hogy az órás csak azért is elrontotta, hogy újat kelljen vennem. A derék és finom ember csendesen csak annyit mondott: „De ezt nem komolyan tetszik mondani?" Ekkor tértem eszemhez, eddig csak az Oláh-fajta durva gyanúlátás kiabált belőlem. Rettentően elszégyelltem magamat, s bocsánatot kértem. (...) Ilyenkor elkeseredve látom, hogy hiába verem a mellemet: csak az indulatok kormányozzák a lépéseimet még ma is! Bodor Aladár, kétméteres költőtársam, jegyet váltott egy pápai kis Ilonkával. A teremtésit! már a velem egyívásúak kezdenek leházasodni. Gyök Bandi is kerülgeti Lujzikáját, mint a macska a forró kását. Csak én vagyok, magam vagyok egyedül! De tudja Isten, iszkolok is a házasságtól. Félek tőle testileg, lelkileg. Körülbelől úgy járnék a második mézesheten, mint világforgató Attila király: megszakadna szívem a gyönyörűségekben. Ez ugyan a legfelségesebb halál, amit halandó halhat. De lelkileg is tartok Hymen rózsaláncától. A feleség fele idejét, fele erejét bizony elveszi az embernek; én így is félembernek érzem magamat, akkor meg negyedrész lenne belőlem. (...) * Lassan-lassan kezd kibontakozni a bizonytalanság homályából: miért estem el a bpesti tanárságtól? Vénusz az oka. Igen, Vénusz c. versem 123 , hogy a Jehova-isten 123 „Ó hogy kiált bennem a szerelem, / E húst, e csókot szomjazó vadállat! / Öklömet marcangolva tördelem, /Sa lehetetlennek feszítek vállat! / Jöjj Éva, jöjj! Te forró húsda-
