Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

* (...) Ma este, a nagyerdei fasorban, nyájas holdvilágnál, Komlóssy Arthur bátyám rettenetes titkokat borogatott szalmakalapos fejemre. Megsúgta, hogy fél Debrecen - szabadkőmívesü Isszonyatosü Retttenetes! Jánosi, Erőss, Géresi, Tüdős, Kenézy, Kiss Albert, Ferenczy!

117 Ccccccc! Az elite, a erem! Egy földalatti, maffia-szövetkezet ez a tunya város; ezek a titkos társak segítik, tolják egymást. Úgy vettem észre, Komlóssy Arthur azt próbálta kivenni belőlem: nem vagyok-e magam is szabadkőmíves? Még nem, de ha megismerkedem velők, nagyon könnyen közibök állhatok. Szabadnak már szabad vagyok; csak kőmívesnek nem vagyok még kőmíves. - És én minderről még nem is álmodtam! „Jaj, de ártatlan!" - sajnálkozott Komlóssy bátya. Na, majd leszek még ártalmas is. (Július 23.) Meglehetősen csinos szalmakalapot vettem tegnap. Végigmegyek Péterfián, ki, a nagyerdei úton - s micsoda hatás! Legalább tíz ember megállít, legalább tíz pedig beszél velem, udvarolgat nekem! A Mester utcai kislány, aki eddig rám se hederített, háromszor megfordul utánam a kaszárnya előtt! Na hát, az istenjankóját, ha ez sem hatás, nincs más hatás. A kalapom szalmakalap, és ez nem csekélység! Oláh Gábor? - az semmi. Egy négykoronás szépen font szalmakalap? - az már valami! Őrület! Őrület! Inkább ezen kellene kétségbeesnünk, jó Komlóssy Arthur úr! Rettenetes méreg fog el, ha írás közben megszólít, megháborít valaki. Ilyenkor kést tudnék hajítani tán még a testvérembe is. írás közben elözönli fejemet a vér, csupa villanyosság vagyok, legalább úgy érzem. Ezért elég egy szó, egy hang, már összerettenek, kizökkenek a hatalmába kerített indulatból, s ez disszonanciát szül. Most kezdem én már érteni, mit értettek a régiek furor poeticus

118 alatt! Isten az atyám, csakugyan van ilyen költői düh. Éreztem, ez a legfőbb bizonyság. Lelketlenség is ilyenkor háborgatni az embert; akárcsak a tojó tyúkot, vagy a kölykező kutyát háborgatnánk. Tartsa emlékezetében minden nem költő a Moore Tamás intelmét: „Oh ne bántsd a költőt, ha magányba fut, hol..."

119 (...) 117 Jánosi Zoltán, Erőss Lajos, Géresi Kálmán, Tüdős Kálmán, Kenézy Gyula, Kiss Albert, Ferenczy Gyula. 118 A költői ihletettség állapota. n9

Thomas Moore Oh! Blame not the Bard... kezdetű költeménye első sora Petőfi fordításában.