Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
bák, szállók éjjeli rejtelmei. Láttunk egy pár gyönyörű testű fürdő hölgyet, egy ingben. Azután belemelegedtek a játékba: azt is lehányták magukról, s nem röstelltek pár száz férfi szeme láttára Éva-nadrágban huncutkodni. Az aranyifjúság tűzbe jött és tapsolt. De legkedvesebb volt az a kép, ahol három kutya, egymásután, összepesel egy szép rózsabokrot; egy szerelmes ifjú levágja, s arra járó, ideális szerelmesének nyújtja át hódolattal. Az ábrándos lány átszellemült arccal szagolgatja az illatosán illatos rózsát. Ezen jót nevettem, teljes szívemből és minden erőmből. Nem történt más incidens, csak egy nőt tessékeltek ki, aki belopódzott férfiruhában. - Ilyen életet éltünk 1907 júliusában! Zola Rdma-ja! Shakespeare-t bámuljuk a III. Richard első jelenetéért, mikor gyűrűt cserél azzal az Annával, akinek apósát meggyilkolta, s éppen koporsóját kíséri. Igaz, a legbámulatosabb merészség és elhitető erő kellett hozzá, hogy ezt színre merje hozni még Sh. is. De cseppet sem kisebb Zolának az a jelenete, mikor Benedetta és Dario egyesülnek igazán a halálban! Dariót megmérgezték, haldoklik az ágyon; Benedetta, ez az izzóvérű olasz lány, aki szüzességét emberfeletti hatalommal őrzötte két férfitól és kedvesétől, most, mikor látja, hogy szegény Dario nem fogja őt soha ölelni: lehányja minden ruháját, s úgy borul rá az emberek szeme láttára haldokló kedvesére, úgy öleli át magával együtt a halálba. A szíve megszakad a rettentő keserűségben és boldogságban! - Micsoda vakmerő, micsoda felséges egy jelenet ez! A szerelem felfoghatatlan hatalmát himnuszokban, drámákban, regényekben olvasom, életben látom, de így még meg nem bírta velem értetni senki és semmi. Zola óriási szellem és sokkal nagyobb költő, mint Franciaország minden előtte élt költője! (...) (...) Olvasgatom ezeket az új költőket; keresem bennök a nagyot, a minden időre szólót - s nem találom. Ez a költészet nem egészséges és nem magyar! (Különben elég volna az egyik is.) Túlhajtott rémlátások, színőrületek, festések a nyelvvel; sokszor meglepő finomságok, de még kirívóbb affektáltságok. És sehol, sehol egy erős magyar vonás! Tört érzések, detail-vonások 116 , ahogy Péterfy Jenő megjegyezte korunk irodalmáról. Hiába! nekem nem kenyerem. A tiszta hangot, tiszta látást, az erőt, elszánást és az egészséges humort: soha, de soha nem adom én akármilyen festői jelzőkért, hallucinációért, ernyeteg finomságokért, beteges révületekért. A költészet az élet virága; tehát szépnek, elevennek, egészségesnek, megnyugtatónak, felemelőnek, életkedvre derítőnek kell lennie; nem álmatag ellankadásnak, izgatónak, leverőnek és halálra keserítőnek. Azért megbocsássatok ti, Ady Endrék, Kosztolányi Dezsők és ti, többi új utat törők: nem bennetek látom az új kor magyar költőit! Érdekes lelkek vagytok, de németnek éppúgy beillenétek, mint franciának. A magyar pedig 2000-ben is magyar lesz! (Július 9.) 116 Részletvonások.
