Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

Az önismeret kertjében - utószó

Oláh hite szerint a tömegemberek a mindennapok foglyai. S neki a mindennapokhoz semmi köze, tagadta, hogy azokban bármilyen érték is megmutatkozhat. A mindennapi élet és az értékek világa egymás ellentétei. Azért riasztotta annyira saját kora, mert úgy érezte, a mindennapiság az élet minden területét uralja, s neki semmi helye „ebben a bomlott idegzetű korban".

154 Oláh esztétizmusa menekülés a korát elárasztó mindennapiság, megszokottság és a jelentés nélküli élet elől. Bár tanárként napjai jó része az iskolai teendők elvégzésével telt, mégis naplójából alig-alig tudunk meg valamit élete e részéről. Úgy tekintett ugyanis személyisége e felére, mint ami idegen, mintha ez nem is ő lenne. Annál nagyobb tragédia volt számára, hogy mégis tanárként kellett leélnie élete nagy részét: mennyi minden lehetett volna, festő, énekes, színész, költő, vagyis művész, mégis „nem látszik belől[e] más, csak a nyomorult fakó tanár".

155 A tanárság szimbolizálta számára a mindennapi, a földi-állami törvényekhez igazodó, hivatalos és nem hivatásos, nem öntörvényű, nem autentikus életet. Hányszor sóhajtott fel kértségbeesetten: „Oh, ez a sivár tanárság kiszárasztja a lelkemet."

156 A mindennapi világgal egy meglehetősen zárt, de végérvényes és valódi válaszokat adó, az egyéntől feltétlen lemondást követelő világ áll nála szemben: „Oláh istene a Szépség, s egész életét papi önmegtagadással áldozza érte".

157 A Daán Ilona-per során írt magamentségében ezért lehet az ártatlansága melletti legfőbb érve, hogy a művészeket külön törvények illetik meg, nem pedig olyanok, melyek alapján a mindennapi emberek cselekedeteit ítélik meg. A művészet világa, a művészi élet ugyanis metafizikai többlettel rendelkezik a mindennapival szemben, hisz „tovább folytatja a teremtést: világot és világképet ad".

158 Vagyis a mindennapokban és a korban tapasztalható értékbizonytalansággal és identitás-krízissel szemben a bizonyosság és a természetes (naiv) önazonosság birodalma. Itt ugyanis a hazug és az igaz, a hamis és a valódi, az értékes és az értéktelen elválnak egymástól, színről színre látunk: „Mi tehát a művészet? A végtelennek tudatra ébredése a végesben, az istenségnek kibontakozása az emberből, a halhatatlanság kiragyogása a halálból."

159 A két világ totális szembenállása miatt Oláh regényhősei a világba kilépve elpusztulnak, akár az esztétizmus kapcsán említett kortársainál. Képtelenek arra, hogy a formátlan, durva mindennapokban éljenek. Hogyan is hagyhatnák el a tiszta jelentés, a minden esetlegességtől és véletlentől mentes teljesség világát. Hogyan is hagyhatnák ott azt az egyetlen helyet a világban, ahonnét a dolgok valódi oldalát láthatjuk. Teljes egyértelműséggel fogalmazza meg ezt Gulyás József kapcsán, akinek költészete és élete szerinte azért maradt „csonka és töredék", mert „mint költő nem tudott eljutni a tiszta művészet magasáig, ahon154 Napló, IV. k. 450. 155 Napló, III. k. 269. 156 Napló, V. k. 576. 157 Juhász Géza: Oláh Gábor. Debreczeni Szemle, 1929. 207. 158 Napló, IV. k. 426. 159 Napló, III. k. 306.