Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

Gondolom, Madai Gyulát tekintélyes potroháról már így is megismeri mindenki. Gyök meg Baja mintegy a mi hármónk vállán emelkedtek, azt szimbolizálja elhelyezésük. Ok ketten szintúgy régebbi bajtársak, mint mi hárman. így kerültünk aztán együvé. (...) Geiger Valéria! Ez az a nő, akit szeretni tudnék férfias szerelemmel. Típusa a jövendő erős magyar asszonyának, akinél az értelem tán túlcsap az érzelmen, de azért imádja a művészetet; Berkeleyt fordítja és értelmezi, Mozartot zongorázza, Shakespeare-t szavalja, társadalmi előadásokat tart a népnek nyitott szabad egyetemen, szereti és becsüli urát; vitorlája hajójának, nem homokos zsákja, s ha majd gyermeke lesz: maga szoptatja és maga tanítja beszédre. Homloka márványlap: nagyszerű gondolatok vannak rávésve; szeme szürkés tengerszem: mindig változik és mindig ugyanaz; haja sötét zuhatag; sarkáig omló fehér pongyolában az egész nő olyan, mint egy görög istenasszony. És tele van rejtelemmel; legalább rám nézve. Körében mássá leszek; fejembe szökik a vér, s agyam elevenebb képzeteket és gondolatokat vetít ki. Szeretem eszemmel és szeretem szívemmel. Ha ránézek a félhomályos szobában: szebbnek és többnek érzem magamat. Sokszor majdhogy érte nem nyúlok, majdhogy át nem karolom. Új, nagyszerű élet partja int felém! A kísértő tetszetős alakban suttogja láttatlanul: vedd el! A tiéd! ... Megborzadok. A férje ott ül mosolyogva, szemben velem - egyik legjobb és legőszintébb barátom. És még nevetitek a görög végzet-tragédiákat! Újabban rettenetes kétségek kezdenek bennem fölmerülni, hogy: talán sohasem voltam, sohasem is leszek igazi költő, csak olyasféle rímkedvelő műkedvelő. A gyakorlatiasság hiánya nem baj a költőben? - Mert én hiszek ugyan olykor-olykor magamban, de nincs bennem annyi készség, hogy verseimmel kiállják egy társaság elébe, s elszavaljam. (Hiszen társaságba nem is járok!) Ez megvolt Petőfiben, s gondolom, meg kell lennie minden jó költőben. Mert vagy rapszódoszok

110 vagyunk, vagy szobaköltők! Ez utóbbiaktól pedig őrizzen az ég és minden életbiztosító társaság! Én érzem a kor verését szívemben, fel is fogom, hangot is próbálok neki adni, de: nem kevés-e ez? Nem kellene-e passzív helyzetemet aktívval cserélnem föl? így nagyon absztrakt világ lesz az én költészetem világa; pedig engemet egy fűszál, sőt egy szél sodorta porszem is érdekel. Általában úgy érzem: nagyobb vagyok a kis dolgok meglátásában és kicsiny vagyok a nagyokban. Helyváltoztatás! Ezt fütyülöm én. Beteg testnek, ellankadt kedélynek levegőváltozás való. Mennék is, akár ma, csak volna hova! De a kenyér nem ereszt, mert Görög vándorénekesek, akik a műveket lant kísérete mellett adták elő.