Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

Az önismeret kertjében - utószó

arra, hogy számon tartsák a magyar irodalom történetében: „Óh a nyavalyások. Sejtik ezek: kit mocskolnak bennem szinte naponta?"

114 Ugyanakkor nagyon jól érzékelte társadalmi-politikai kiszolgáltatottságukat. A kör modernizációjára tett kísérletről készült feljegyzései egyértelműen tanúskodnak erről. Csobán Endrét, a kör modernebb és mozgékonyabb szellemű főtitkárát maga a polgármester fegyelmezte meg, nehogy az eddigi szellemmel összeférhetetlen irányt szabjon a körnek.

115 Annál is inkább tisztában lehetett szociológiai helyzetükkel, mert maga is átélte a (hivatalnoki) függőség és az (irodalmi-művészi-értelmiségi) autonómia konfliktusát. Az iskola akkori szellemiségéről írott munkája, A vidámság iskolája, s naplója több feljegyzése is arról tanúskodik, milyen jól érzékelte, és mennyire negatívan élte meg, hogy a 20-as évek minőségi szellemi környezete megteremtését célul tűző klebersbergi kultúrpolitikája után a 30-as évektől egyre inkább a tekintélyelvűség, az egyén szigorúbb hatalmi ellenőrzésére és betagozására törekvő társadalmi-politikai-kulturális szemlélet lett meghatározóvá.

116 A kor egyik legjelentősebb kérdése, ahogy ezt Oláh is látta, a függőség és az autonómia viszonya volt. Az ő megoldása kettős: egyrészt egy eszményi, maga alkotta világba menekült, másrészt azonban osztozott a kör azon hitében is, hogy a magyarság eszményei és érdekei tisztán, mindenfajta társadalmi kötődéstől függetlenül is léteznek. Hitte, hogy az ő társadalmi irányú művei képviselik az igazi, a valódi magyar érdekeket és értékeket, vagyis közelebb állnak az eszményhez és az igazsághoz, mint kortársaié. Oláh a társadalmi-szociológiai mozzanatok zárójelbe tételével olyan társadalmilag tagolatlan közösséget feltételezett, amelynek érdekei közvetlenül egybeesnek a magyarságéval. Abban a korban, amikor az irodalom társadalmi jelentősége kétségkívül megnőtt, sőt egyes irodalmi irányokat épp társadalmi szerepük emelt az érdeklődés középpontjába, az érdekek és értékek tagoltságának figyelmen kívül hagyása, egy korszerűbb szociologikus tájékozódástól, világ- és történelemfelfogástól zárta el az utat. Hiába írta meg a Táltosfiút, amit reális társadalomképe miatt annyira dicsért Móricz, lényegében azonban nem mozdult el a népnemzeti nemzetfelfogástól, amely homogén egységként tételezte a magyarságot, vagy legalábbis minden társadalmi problémát feloldott a nemzetközpontú világképben. Oláh e regényében is a társadalmi környezet inkább csak díszlet a főhős és az anyja álmodozásához. Talán így akarta kompenzálni származása miatti kisebbrendűségi érzését, ami rendre előbukkan a naplójában. Megbecsülése hiányát már 1907-ben parasztszármazásával magyarázta: „Ezt nem tudja megbocsátani Kölcsey Ákos úr."

117 Mikor taggá választották a Petőfi Társaságba, akkor is ebben vélte felfedezni az ellene szavazók motivációját. Rendre visszatérő ideája, hogy ő nemesi származék, s mennyivel nagyobb költő lett volna belőle, ha gazdagabb családba születik be.

118 Úgy tűnik, Oláh nemigen tudott mit kezdeni önnön sorsa 114 Napló, V. k. 595. "5 Napló, V. k. 613-615. 116 Napló, V. k. 567-568. és vö. Kósa László szerk. A magyarságtudomány kézikönyve. Bp., 1993. 676. 117 Napló, I. k. 90. 118 Napló, II. k. 26. jegyzet és Oláh 1930.