Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
Az önismeret kertjében - utószó
met. 110 Önértéktudata a kollektív valóságot csak annyiban engedte érvényesülni, amennyiben személyisége felnövesztését szolgálta. Tanulságos e szempontból összevetni a Pál családról készült feljegyzéseit Pál Juliska levelével. Nem helyzetértelmezésük ellentétessége a fontos, hisz ez természetes, hanem a hangvétel és az érvelésmód különbsége. Pál Juliska számol álláspontjuk eltérésével, racionális, tehát a másik által is értelmezhető, megerősíthető vagy tagadható érveket hoz föl a maga igaza mellett. Oláht az indulat vezérli, hiányzik belőle minden kompromisszumkészség. Neki nem kell érvelnie, a „nagy ember"-nek elég kijelentenie. 111 Minderre amiatt volt érdemes utalni, mert ebből a monologikus beszédből következik élete és életműve legfőbb tehertétele is, amire Kiss Tamás is felhívta a figyelmet: „a művésznek valami emberfeletti megfogalmazása élt benne". 112 Regényeiben is az elbeszélő önkényesen, minden motiváció nélkül alakítja hősei sorsát, akik be vannak zárva saját világukba. Életvezérlő eszméik fantazmagóriáknak tűnnek, mert nincsenek rájuk hatással sem más eszmék, sem pedig a külvilág, hanem monoton módon ismételgetik hiteiket. Mint ahogy Oláh Párizs utáni élete is megszakíthatatlan monológ. Oláh helyzet- és önértékeléséhez Debrecen irodalmi köre, a Csokonai Kör jelentette a közvetlen hátteret. Azt a hátteret, amely előtt nagysága, jelentősége és nem utolsósorban modernsége megmutatkozhatott. Oláh számára kétségtelenül ez a kör volt az a közösség, amely viszonyítási alapot jelenthetett számára és sok tekintetben - Oláh elhatárolódása ellenére is - vonatkoztatási csoportként működött, hisz innét származott Oláh társadalmi eszméinek jelentős része. A Csokonai Kör konzervatív szellemű, a hivatalos irodalomeszményt és ízlést képviselő irodalmi társaság volt. Tulajdonképpen a Kisfaludy Társaság fiókszervezetének lehet tekinteni. A századvégi-század eleji népnemzeti iskola hivatalos intézményeitől és képviselőitől kapták irodalmi és társadalmi eszméiket, amelyek a kör fél évszázados működése alatt mit sem változtak. Az irodalmat Beöthy felfogása szerint a nemzeti lélek tükrének tekintették, de csak a nemzet eszményei és értékei jelenhettek meg e tükörben, hibái nem. Tagjai bár a hivatalnoki rétegbe tartoztak, s így naponta átélték a hatalmi apparátusnak való kiszolgáltatottságukat és a társadalmi hierarchiába való betagozódottságukat, mégis az eszményi nemzet képviselőinek tekintették magukat, ami alatt elsősorban azt értették, hogy mindenfajta társadalmi és politikai tagoltság fölött állva a tiszta nemzeti érdekeket és célokat képviselik, s mindenfajta társadalmi szempontú megítéléstől függetlenek. 113 Oláh mindig csak az irónia vagy a gúny hangján beszélt a körről. Nevetett vagy bosszankodott konzervativizmusukon. Tudta, közülük egyedül ő tarthat igényt 110 Bodnár György: Amikor a korrajz-regény kortünet volt. In: Szabó B. István szerk. Feltáratlan értékek a magyar irodalomban. Bp., 1994.195-196. 111 Napló, III. k. 330. jegyzet. 112 Kiss Tamás: Az ellentmondások emberre. In: K. T.: Árkádiában éltünk. Bp., 1975. 207. 113 Részletesebben: Lakner Lajos: Irodalmi értelmiség a századfordulós és a két világháború közötti Debrecenben. (A Csokonai Kör irodalomszemlélete.) Déri Múzeum Évkönyve 1991., Debrecen, 1993.
