Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

Góth kitűnő Jochanan volt külsőképpen is; Fenyvesi meg tudta értetni saját művészetével az őrült Heródes vívódásait. Kertész Ella szép Salome volt, különösen a hétfátyolos táncban ingerletesen riszálta a farát; nemcsak Heródes, a közönség is odaadta volna neki egy lipótvárosi zsidó próféta fekete szakállas fejét.

106 Szombaton (25-én) délelőtt a gyönyörű Margit-szigeten andalogtam, éppen az Arany János tölgyfái alatt. Az omlatag kolostor falai közül szegény Rozgonyi Piroska halovány szelleme rémlett felém. Távol, bent a sziget vadján, mintha lábdobogást, kardcsattogást hallanék... talán most vívja ott Toldi halálos tusáját Tar Lőrinccel. Versbe kezdtem, de nem tudtam befejezni. A szabad természetben csak érezni tudok; rímek nehezen jönnek itt. Délután megfürödtem a Rácfürdőben. Este pedig Cyrano de Bergerac szomorú meséjét néztem végig a Nemzeti Színházban. Meglepett a Pethes mozgékony, eleven, természetes, szinte franciás Cyranója. Az erkélyjelenetben oly szépen omlottak ajkáról a gyönyörű sorok, mint a valóság. Itt nem békó volt a rím, hanem szárnya az érzelemnek. A negyedik felvonás záró jelenete, mikor Cyrano a sáncokra rohanva üvölti puskaropogás közt: „Ezek a gascogne-i legények! Castel-Jaloux a kapitány!... - úgy nekivadított, hogy majd nekimentem Gyök komámnak. Istenem: most is ott hallgat legmélyül bennünk az ősember, aki ha vért szagol: ordít és mar, mint a hiéna. Vasárnap hazautaztam. Szellemes zsidó legények és zsidó rüfkék voltak társaim. Gondolhatja mindenki, milyen jól mulattunk. Május 29. Levelet írtam Beöthy Zsoltnak, hogy a Pap Károly debreceni tanárrá választásával megürülő pesti leánygimnáziumi tanszékre lehet-e nekem reménységem? Bizonyosan az lesz a válasz: nem. Ennyire már ismerem a szerencsémet. Különben Pesten jártomban hallottam, hogy az öreg Beöthy megorrolt a B. H.-ba róla írt cikkemért. Nem tehetek róla: az igazságot írtam, emberi kézzel.

107 106 Góth Sándor (1869-1946); Fenyvesi Emil (1859-1924); Kertész Ella (1878-1936). 107 A Budapesti Hírlap 1907. március 31-i számában megjelent cikkről van szó. - Nem tudni, miért orrolhatott meg az írásra Beöthy, hisz benne egykori tanára jelentőségét fejtegette Oláh. Szerinte Beöthy nagyságát mi sem mutatja jobban, minthogy a magyar irodalom még ekkor is az általa kijelölt úton jár, melynek legfőbb vonása a faji erők és jellemvonások rendíthetetlen hirdetése. Tanítása lényege: „az irodalom a nemzeti lélekhez annál könnyebben talál utat, minél nemzetibb, s annál nehezebben, minél kevésbé az". Oláh Beöthy tanári elhivatottságát emelte ki, mert ez mintegy összefogja, egységbe rendezi személyiségét és tevékenységét. „[Tjanítványa az egész nemzet", amelyet elsősorban kiváló szónoki képességeinek köszönhet. Ennek kapcsán mondta ki - s talán ez adhatott okot sértődésre -, hogy Beöthy mindenekelőtt szónok. Tanulmánya végére odaiktatta a Beöthyről 1900-ban készített feljegyzését, ami lényegében a naplójegyzetben rögzítettekkel egyezik meg. Lásd a 34-35. 1. - Beöthyről készült írását újraközölve: Oláh 1910.