Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

Az önismeret kertjében - utószó

szólója kíván lenni: „Mióta a trianoni béke szétszaggatta a Magyarságot: nem tudok, nem bírok olyan goethei magaslaton élni, mint eddig".

21 Noha feltétlenül hitt a nemzeti költő-szerep megvalósíthatóságában, mindez nem jelenti azonban azt, hogy nem érintette a fent említett ismeretkritikai kétely. Azzal a nyugtalanító kérdéssel kellett ugyanis szembenéznie, hogyan lehet személyes élete horizontját költői világa horizontjává tenni, vagyis hogyan tehető a személyes közösségivé. Már egyetemista korában írt levelei arról tanúskodnak, hogy érzékelte a hasadást a közösségi és a személyes között. Látta ezt a Heltai Jenőék által művelt városi líra esetében, amelyet - Schöpflinnel együtt - alkalmatlannak talált arra, hogy megadja a közös, nemzeti világ horizontját,

22 de saját költészetében is megtapasztalhatta a két világ összeolvasztásának nehézségét. Debrecenben, ahogy írta, elsősorban, ha nem kizárólag a nemzet tagjának, a nemzet által megbízott költőnek, magyarnak tudta magát, és személyiségét is e szerepelváráshoz igazította, s csak Budapesten kísértette meg a belső világ kifejezésére hívó szirénhang: légy, ami vagy.

23 Ekkor ébredt rá arra, hogy nincs fontosabb feladat, mint önmaga választása. Mindez ekkor nyugtalansággal töltötte el, de felszabadultságérzéssel, s nagy önbizalommal is. A Bokréta körül szövögetett tervek mögül ekkor nemcsak a magyar, de a világirodalom fórumainak meghódítására készülő fiatalember arca bukkan elő. Szüksége is volt erre az önbizalomra, hisz ebből az időből talán nincs még egy költőnk, aki ennyire mélyről indult volna, s akinek induló tőkéje csak a tehetsége, a felfokozott akarata és az önmagában való feltétlen, már-már túlságosan is erős hite volt. Apja kezdetben nagy gazdáknál volt cseléd, majd bérkocsissá emelkedett fel. Mentalitását és világlátását is ez a leszorítottság határozta meg. Képtelen volt megérteni, nem is érthette fia vágyát, aki tanulni szeretett volna, akit a művészetek ragadtak magukkal, s aki számára mindennél többet jelentett, ha a házuk padlására húzódva olvashatott és ábrándozhatott. Talán Oláh is talyigás lett volna, ha egyik tanítója, Jánosi Zoltán lehetővé nem teszi számára, hogy apja akarata és a család anyagi körülményei ellenére is folytassa tanulmányait. Anyja papnak szánta, de ő tanár, majd költő szeretett volna lenni. Szorgalmasan tanult a pesti egyetem magyar-latin szakán. Elsőéves egyetemistaként órákat gyalogolt Kispestről, míg beért az egyetemre. Nem kevés kitartást és szorgalmat kívánt meg tőle Beöthy jegyzeteinek kiadása is. Tisztában volt vele, hogy számára a tanulás nem pusztán valamely állás betöltéséhez szükséges ismeretek megszerzését jelenti, hanem a társadalmi felemelkedés egyetlen lehetséges módját. Mindent megtanult hát, amit Gyulaitól, Beöthytől és társaitól megtanulhatott. Nevelődését még olyan kitérők sem zavarhatták meg, amikor szociáldemokrata munkásoknak tartott előadást. A tiszta szellem emberének tartva magát ugyanis már ekkor a nem mindennapi és főleg nem a pártérdekektől vezérelt gondolkodás fontosságáról oktatta ki 21 Napló, III. k. 273. 22 Napló, I. k. 28., valamint e kötet 99. jegyzete. 23 Napló, I. k. 28. jegyzet.