Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

Mindenki megvolt mindennel elégedve, pedig senkinek nem adtak semmit. Az ünneplésnek állítólag folytatása következik: Debrecen város kiadja Szépség és Igazság című tanulmánykötetemet.

112 Várjuk. Csak aztán ez is másfél évig ne tartson. Ezt is Csobán vezeti. Az ő neve pedig Fabius Cunctator. - Az ezüstkoszorút kihozták hozzám a klinikára, itt vettem át ékes beszéd kíséretében. Inkább dorgáltam az átadóját, mintsem magasztaltam. hozni. Vajdának legszebb szavai és a későbbi Oláh Gábornak legközvetlenebb rikkantásai, mint a rigóhangok, vígan kacagnak fel. Egész Szabó Lőrincig kellett várni, hogy ezt a közvetlenséget halljuk. Megelőzte Adyt a Hortobágy poétájával is." Végül az Oláh pályáján bekövetkező törés okát kutatja: „...körülszáguldott Párizsig, felszagolta Európát, a nagy dolgokat: akkor haza kanyarodott Debrecenbe, s megtelepedett a Kar utcában és benne maradt a porban, sárban. (...) Pedig nekem az az érzésem, kedves Gábor, hogy senkinek sem volt több hivatása az életre és cselekvésre, mint neked (...) Neked ott lett volna a helyed köztünk..." Végső tanulságul állapítja meg aztán Móricz: „Oláh Gábor debreceni gőgből elverte magától a jelent: de igényt tart és jogosult a magyar jövőre." Hasonló gondolatokat fogalmazott meg az Oláh Gábor útja című írásában is (Híd, 1942. március 10.). A Kelet Népe 1942. március 1-jei száma első lapján pedig a Gábor, ne légy bolond című Oláh-verset közölte: „nem tudom, mit kívántok tőlem. Mi lesz a koszorúátadás? A lakáson? vagy Gábor ki tud állni valami nyilvános helyen? Mert ha otthon kell tisztelni őt, ahhoz nem kell nekem orációra készülni? De viszont hogy fogunk a lakásán darabjaiból, verseiből produkálni, ahogy Csobán írja. (...) Most még egy nagy bajom van. Gábris küldött ebben az évben, vagy hogy, - két verset nekem, a KN-nek, s én itt [Leányfalu] fekszem, ahelyett, hogy a beküldött kéziratokat rendezgessem. A vers itt nincs, alighanem a szerkben van, de ott meg az isten se leli meg. Pedig vezércikk helyén szeretném közölni, szépen, rangosán, Oláh Gáborhoz illően." (Móricz Zsigmond Juhász Gézához, 1942. febr. 21. - Lévay 1987, 247.) - Csobán Endre a költő és Debrecen viszonyát elemezve figyelmeztetett arra, hogy a város polgárainak még sok adóssága van Oláhval szemben. „Abban, hogy Oláh Gábor és Debrecen nem találták meg réges-régen egymást, mind a két fél hibás. Az egyik azért, mert nagy egészében közömbös volt egy nagyszerűen kezdődött és hatalmasan felívelő írói pálya iránt. A másik azért, mert a természettől nyert fizikai és szellemi mivoltában hiányzott belőle az a tulajdonság, amely az emberek előtt kedvessé tehette volna. Hiányzott belőle az elnézés az emberek gyarlóságai, a figyelem az emberek hiúságai és a hízelgés tudománya az emberek gyöngéi iránt. Ki a nagyobb hibás, ne kérdezzük. (...) Talán mélyebbé lehetne tenni Debrecen és Oláh Gábor találkozását, ha Debrecen város közönsége, értve alatta nem elsősorban a hivatalos várost, hanem magát azt a 130000 fejű embertömeget, amelynek nagy része könyvet, vagy legalább újságot olvas, lehetővé tenné Oláh Gábor egynehány kötet munkájának megjelenését. Maga Oláh Gábor legjobban szeretné és legsürgősebbnek tartaná irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányai kötetének megjelenését. (...) Bejelentem, hogy a Csokonai Kör megindítja az akciót ennek a munkának a kiadására..." (Lásd a 112. sz. jegyzetet.) 111 Gulyás Pál: Oláh Gáborhoz, Tóth Endre: Csöndes hódolat Oláh Gábornak. (Tiszántúl, 1942. március 1. és március 3.) 112 Még 1941. május 31-én levélben értesítette Csobán Endre Oláh Gábort, hogy a Csokonai Kör egy prózai kötetet, elősorban tanulmányokat, szeretne kiadni tőle. Valószínűleg már ekkor a Szépség és Igazság című kötetről volt szó. A háborús idők miatt azonban nem lett belőle semmi, pedig már talán korrektúra-példány is volt, de ennek is nyoma veszett. (Vö. Tóth 1980, 356-357.)