Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

tem közülök. Hogy más lettem, mint ők, inkább irigyeltek és lesajnáltak, mint ma­gasztaltak. Az a testvérem, aki csodálta bennem az írót, rég meghalt, szegény Ist­ván bátyám. Van nem egy, aki szégyent hozott nevünkre, nevemre is. Ezekre hiá­ba hagyna az ember akármit, sárba taposnák. Most kezdem érteni apámat, aki el akarta adni élete végén mindenét azért, hogy a gyermekeinek se maradjon semmi őseiről a világon, hanem teljesen maguk teremtsenek meg mindent maguknak. Tabula rasa. 103 Kicsit pogányos fölfogás, de van benne ratio. Könnyű annak százezreket elpengetni, akire apáiról száll a nagy vagyon. Szerezzen maga százezreket, azt pengesse el, akkor nagy fiú. A lóver­senyben is hendikeppel 104 fut az a ló, amelyiknek a testsúlya könnyebb a többieké­nél. Miért legyen szerencsésebb is a boldog ember a világon? Valamikor azt írtam: manapság csak az lehet nagy költő, akinek pénze van. Ady nem hiába énekelte a pénz mindenhatóságát a földön. A világtörténet érzelmi mozgatója rendesen a femina, az asszony, a nő; tehát a szerelem; a földi élet technikai mozgatója a pénz; a pénz hatalmának megkerítője a férfi, a nőt vonzó ragyogó szörnyeteg a pénz, minden bű vének és bájának értékmegadója a pénz, mert a szépség is pénzen vehe­tő. Tehát a költőnek volna mint a legférfibb férfinak szüksége arra, hogy aranyak csengjenek a zsebében. Mert a költő vívja a legszívósabb tusát a szépért, az eleven lábon járó asszonyi állatért. Ha pénze nincs: még a kardot sem szerezheti meg a ragyogó küzdelemhez. Tehát szegény legény, álomkriptarakó lehet, de nagy költő nem. Petőfi sem volt. Hiszen álmainak csak a kapujához ért el. Amit megírt, majd­nem semmi ahhoz, amit megírhatott volna és mégis csodáljuk. Csodáljuk, mert volt egy nagy kölcsönadója; a tündér ifjúság. Ez adott neki aranyat és gyémántot annyit, hogy elkápráztathatta vele a tündöklő szép asszony, a testet öltött szépség szemét. Na és itt vagyok én. Szegény voltam mindig, mint a templom egere. Lehettem én nagy költő? Feleljen más, én hallgatok. Régen olvastam új könyvet. Régen idegent, régen magyart. A legutolsó könyv, amit saját szememmel még végigbetüztem, úgy hiszem, a saját regényem volt: A láthatatlan diák. Milyen gyönyörűség az előkönyv látása, kézbe venni, megforgatá­sa, levelenként lapozása, tapintása, szagolása. Igen, még a szaga is olyan ingerletesen jó a nyomtatott új könyvnek. Nekem élvezet volt a fölvágása is, levelek szétzilálá­sa, a lapszámok helyességének megállapítása vagy az ívek elrendezési hibája. Mi­sére bocsájtani, a legminimálisabb átvételi ár mellett. Ha az átvétel megtörténnék, úgy magától értetődően semmiféle észrevételünk nem lehetne az ellen, hogy a kiadványukban szereplő művek a Csokonai Kör által második kiadásban láthassanak napvilágot. Mind az ideig azonban, míg fenti kiadványokból raktárkészletünk áll fent, a II. kiadás megjelente­tése ellen vétójogunkat vagyunk kénytelenek megtartani." (DIM) 103 Mindent újra lehet kezdeni. 104 Hendikep: a gyengébb ellenfélnek adott előny.

Next

/
Thumbnails
Contents