Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

azért nem írhattak tökéleteset rólam eddig az emberek, mert nagyon felében-harmadában ismernek. Most, 1941-ben inkább hangulatos újságcikkeket írtak rólam, mint tanulmányokat. Különösen a sorsom és az író voltom tragikus voltát hangsúlyozzák. Legszebb köztük a Molnár Pál fiatal tanáré, aki még a lángész szót is meg meri kockáztatni rólam.

75 Legújabb könyvemről, A Hangok lázadásáról még a Népszava szocialista újság is megemlékezik, kárhoztatva a tartalmat, a benne szereplő embereket és viszonyokat, magasztalva a formát és nyelvet.

76 Legújabban egy fiatalember volt nálam és interjút írt rólam a Debreceni Újságban. Nem mintha rendkívüli volna a cikk, hanem mert mindig a legújabb képünk a legérdekesebb, ide iktatom ezt a velem való beszélgetést: Debrecen ezüstkoszorúval tiszteli meg nagy költőjét, Oláh Gábort, születése 60. évfordulója alkalmából. Hogyan lett egy kis festőinasból a modern magyar irodalom egyik legnagyobb alakja? - Az egykori debreceni bérkocsis fiának költői pályafutása. Jubileumi interjú Oláh Gáborral, a Kar utcai szülői házban. Negyven esztendeje annak, hogy Debrecenből egy fiatal, rokonszenves egyéniségű tehetséges költő négy más társával elindult a költészet hol tövises, hol szivárványos útján, szívében bontakozó álmokkal, s a jövendőbe vetett szilárd hittel. Ez a költő Oláh Gábor. Az idő kereke pedig sebesen forgott, s az alig húszesztendős ifjúból, aki elindult az úton, meglett férfi lett. S azon az úton, melyen elindult, érték sikerek, elismerések, de magát a Költőt teljes nagyságában, igazi értékében csak igen keveseknek sikerült meglátni. ges költői rendszert alakítha[hatott volna] ki." Van azonban két igazán sikerült munkája, amelyek besorolhatók a két irány valamelyikébe. A Keletiek nyugaton a modernnek nevezettbe. Párizsi útja legfőbb tapasztalata, hogy ,,[n]em alakíthat, minden erőfeszítése mellett sem, önmagán túl mutató programot; ez avatja költői attitűdjét jellegzetesen modernné." A másik oldalon szintén egy prózai munka említhető: A táltosfiú. „Maga az élet ez a könyv. (...) képeit az idő: a család rostáló emlékezete válogatta ki, s a minden eszközét fölényesen kezelő költő valósította meg." Különösen fontos, hogy Juhász mind a két munkával kapcsolatban az őszinteséget emeli ki. Vagyis azt, hogy ezekben a munkákban Oláh valóban hiteles tud lenni, mert ismeri tárgyát. Juhász Géza másik, különös jelentőségűnek tartott kérdése Oláh Adyhoz való viszonya. Ebből a szempontból fontosak szerinte Az élet lobogója alatt, a Gondolatok felhöfutása és az Istenek alkonyata című kötetek, ezekben ugyanis önálló hang megtalálására tesz kísérletet. Ennek kapcsán tér ki Juhász Oláh legnevezetesebb, legeredetibb költői újítására, arra, hogy Oláh minden eddigi költőnknél bátrabban és sikeresebben lépi át az ütemkorlátokat. Végül Oláh életének egyetlen sziklaszilárd pontjára mutat rá, művészetimádatára. „Ez az egyetlen méltó létezési mód. Oláh istene: a Szépség, s egész életét papi önmegtagadásban áldozza érte." Részben ebből következik, hogy Oláh számára „[m]inden csak írói téma (...) még roppant szenvedése is." Juhász nem hagy kétséget afelől, hogy Oláh összességében a legjelentősebb művészek közé sorolható, különben nem lenne „a legmagasabb mértékkel mérhető". (Juhász Géza: Oláh Gábor. Debreceni Szemle, 1929. 203-211.) 75 Lásd az 55. sz. jegyzetet. 76 Nem találtam meg a Népszava-beli cikket.