Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

az ember alig harmincéves korában megrokkant. Nem tudom, miért, elmebaj tört ki rajta, nyugdíjazták. Debrecenbe jött haza, mert a szülei itt éltek. Idegbetegsége időszakonként érezhetőbbé és láthatóbbá lett, ilyenkor eltűnt hónapokra, fél évre. O azt mondta: levegőt változtatott, a Dunántúl, meg itt, meg ott volt. Én azt gyanítom: valahol kórházi kezelésbe vették, s egy időre megfoltozták, mint a kopott ruhát. Engem nagyon tisztelt: hatalmas költőnek tartott. (Ez volt az egyetlen egészséges gondolata.) Nappal aludt, éjjel élt. Szerette fogdosni a kis éji lepkéket. Havi 66 pengő nyugdíja volt. A hónapok 10-ikétől már adósságból vagy jó emberek könyörületéből élt. Egyetlen téli, nyári fekete ruhája kifényesedett, cipője eredetileg sárga volt, azután szürke lett, majd befestették feketére, utoljára vasporszínű lett, Míg a talpa hűtelenné nem vált fejéhez. Inge egyetlenegy volt, csak gallért tett rá havonta újat, s az elejét lobogós művészi nyakkendővel leplezte; de láttam éveken keresztül, hogy egy téli, fehér selyem nyaksál pótolta nyakára csavartan inge gallérját és nyakkendőjét. Szájában kis fapipa; akkor is szívta, mikor - pecunia absente

69 - nem volt benne dohány, csak jó levegő. Ha kis kabátja már utcára vihetetlen rongyos és piszkos volt, egy művészi körgalléros köpönyeg borult reá, még augusztus hevében is. Néha nem is volt kis kabát alatta. Velem rendesen hangosan vitatkozott: szidta a moderneket (ezek az Adyék!) és magasztalta Vörösmartyt meg Hugo Victort. Romantikus volt. Ettől az öreg Yoricktól kért tanácsot az én Karap Endre tanítványom: hogyan dolgozza át Arany Toldiját színdarabbá. Nem tudom: miben állapodtak meg. Csak, én hiába várom ma is a nagyreményű színmüvet: büszke házmesterem nem hozta el hozzám mai napig sem. Karap Endre később bejelentette, hogy színész lesz. Tragikus, mint Kiss Ferenc.

70 Mondtam neki: jobb volna táncosnak, csakhogy ahhoz nehézkes. - Igen, mikor egy pesti színigazgató itt járt Debrecenben, mikor Turay Ida

71 vendégszerepelt, azt mondta nekem (felmentem hozzá a színpadra): gyere csak, Ida, táncoljatok egyet ezzel a fiúval. Akkor táncoltam életemben legelőször színésznővel. De úgy égett az arcom, mikor kijöttem a színpadról. - Hogy mi lett az ajánlat vége: nem tudom; Karap úr ma az V-ik gimnázium diákja. Ujabban, ahogy hallom, valami kereskedői irodába szándékozik elhelyezkedni, ha leteszi az érettségit, Pesten, mint a bátyja. Hogy küszködik benne a keresztyén és a zsidó! A másik, hozzám még hű tanítványom, Meszlényi Iván. Hetedik osztályos. Mindig színjeles. Mindent tud. Kis fehér arcú, szőke, sovány diák. Sokat és gyorsan beszél. Mindig azt hiszem: a leckéjét mondja. Apja tanárnak készült, a pesti egyetemen - dehogy, itt Debrecenben Millekker földrajzprofesszornak volt már az 69 Pénzhiány. 70 Kiss Ferenc (1893-1978). 71 Turay Ida (1907-?).