Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
V. kötet
Örülök, hogy még életemben megtudtam: mi az írói értékem mások szemében. Egy fiatal debreceni tanár a Protestáns Szemlében 35 , egy másik f. d. t. a katolikus Napkeletben 36 írt rólam cikket. Megállapításuk végső eredménye ez: O. G.-nak két irodalomtörténeti jelentősége van; 1. Csokonai után száz évre újra beviszi magával Debrecent a magyar irodalomba; 2. a népies lélekből fakadó nemzeti költészetnek ő a megindítója a nyugatosok (Ady és társai) európai szimbolizmusa után, sőt mellett. Elég ez egy életre? Nem tudom. De 3-iknak még hozzátenném: O. G. költészetének műfaji, tárgyi és nyelvi gazdagságát. Líra, epika, dráma; az egész magyarság, elsősorban Debrecen mint téma; a nyelv népies ízétől föl a Madách és Katona tömött nyelvéig, s a Jókai fantáziájáig. Francia formaszépséggel írt tanulmányok, emberi dokumentumokkal gazdag regények - teljes kört adnak írói munkásságom mezejének. Nem csak lírikus voltam, mint az Adyék tábora. Miért nem ismernek még sem? Mert a könyveim pár száz példányban is alig forognak kézen. Nyírő József regényein 30-40 000-es példányszámok ragyognak. Legjobt? versesköteteim jó ha 2-300 példányban bolyonganak és rongyoskodnak a hazában. Mi lenne, ha én egyszer 30-40 000 számban jelennék meg? - Sebaj. Még így is hatok. Lassan, de biztosan. Figyelem a betegségeim lassan növekedő sorozatát. Először a hajam kezdett ritkulni, azután a fogaim hulladoztak ki. A bal fülem a sok középfülgyulladás után lassan befalazódott; most már nem hallom vele az óraketyegést, sem a suttogást, néha még a normális beszédet sem. Szemem rövidre látó volt már diákkoromban; most valami szürke fátyol borul látásomra. A gyomrom egyetemi hallga35 Gulyás Pál. Lásd a IV. kötet 175. sz. jegyzetét. 36 Asztalos Dezső Debrecen, az új népi költészet nevelője című cikkéről van szó, amely az addigiakhoz képest egészen új szempontból közelítette meg Oláh költészetét. írásának két lényeges pontja van. Az egyik az a meglátása, hogy másképp is lehet értékelni és értelmezni Oláh ekletikusságát, vagyis költészetének azt a vonását, hogy a „múltnak és korának számos költészeti törekvésére, stílusára visszhangzik szíve". Oláh próteuszi vonását ugyanis az teszi jelentőssé, hogy „egy olyan korban vállalkozott az egyeztetés nehéz és hálátlan szerepére, amikor arra a legégetőbb szükség volt, amikor különféle világnézetek és stílusok néztek egymással farkasszemet". S ez magyarázza magányosságát is, hisz minden irányból gyanúval néztek rá. A másik sarkalatos megállapítása, hogy Oláh költészetét nem Petőfiék felől kell értelmezni, hanem az új népi törekvések felől. Ennek bizonyítása érdekében összehasonlítja Oláh poétikai törekvését Adyéval, ill. rajta keresztül a nyugatosokéval, hogy bemutassa a köztük lévő lényegi eltéréseket, s aztán kimondhassa írása központi gondolatát: Oláh Erdélyi József előfutára, vagyis az új, népi irodalom egyik őse. (Napkelet, 1939. II. 324-327.)
