Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
V. kötet
Márton kéjjel, még pedig nem csekéllyel, gyakorolja hóhéri hatalmát. Ha rajtakap valakit valami mulasztáson, vásott fickó módjára hahotázik félórákon át, hosszúkezével, mint az orangután, csapkodva rogyadozó térdeit és sovány combjait. Lapos hivatalnokfeneke vidoran ring ilyenkor gyűrötten bő nadrágjában. Arca, nyaka vörös, mint a szegedi paprika, ordít, éles reszelő hangján, hogy az ajtó sokszor kinyílik rá bámultában. Nyakán kidagadnak az erek, kék színű szeme tüzes vízben forog, s háromméteres sugárban izzó atmoszféra veszi körül. Kopasz koponyája ferde-hosszúkás tök gyanánt ring inas nyaka indáján, s a tarkójától fületövéig húzódó hajkoszorú szinte nyüzsögni látszik. Falusi Julius Caesar. - A fiatal, kezdő tanárokat udvari kéjjel idomítja, kínozza. Ilyenkor mindig cirkuszi lóidomítónak látom, aki ostort csergét a kezében, farka alá csípve egy-egy nehezebben betörő lónak. Volt egy Béla nevű új csődöre, metszett (zsidó), aki mindig agyonbeszélte Márton főnököt. 22 Ez pedig óriási teljesítmény, ha tudja az ember, hogy Ur Marci soha még fél órán belül be nem fejezte egy tárgyról az előadását, akármilyen semmiség volt is az. Béla nemcsak agyonbeszélt, hanem támadott is. Elégedetlen izr. volt, irigyelte a szerencsésebb kollégákat. Néha még gúnyolódni is mert. Ur Márton azután munkába fogta. Hosszú szár gyeplőre bocsátotta, mint a lóidomító az új csikót s elkezdte idomítani. Körbe-körbe kapatta, hol vágtába, hol hajrába, csípős ostorával oda-odacsapott a farka alá, hogy Béla elnyihantotta magát éles fájdalmában, nagyokat ugrott és nagyokat fingott. Ez a kellemes zaj csak animálta 23 a Maestrót és még keményebben táncoltatta üde remondáját 24 . Szegény Béla, lemondott a mennybeli üdvösségéről is, csak szabaduljon ettől a magyar Torquemadától, Marci aztán kegyelemből, kitüntető büntetésből Kisvárdára helyeztette. Ez ti. a magyar állami tanárok Tomi-ja. 25 Azóta Béla a legpéldásabb alázató szamár, vagyis tanár. Marci velem is ki akart kezdeni. Csakhogy én meglepetésszerűen kikaptam kezéből az ostort és jól a farkára csergettem. Öm. Mondta a kis hóhér hallgatag ámulattal - így is lehet? Elkezdett körültem keringelni, lesve az alkalmat: mikor kapjon belém. Résen voltam. Magánbosszúját hivatalosan úgy töltötte ki rajtam, hogy megtett osztályfőnek, holott eddig soha nem viseltem ezt a másoknak kitüntetésszámba menő tisztséget. Kárörvendően kacagott, hosszú orangutang-kezével verve nyavalyás combjait. - De nem bírt velem. Akkor fölmentett a sok irkafirkával járó osztályvezetés alul és heti 12 órát osztott ki, hogy levegyen a lábamról. Csakhogy nekem még nagyobb kedvem kerekedett s még többet figuráztam vele. Mondtam neki olyat, hogy csak harmadnapra értette meg. Akkor kezdett kerülni. Mert tartott tőlem. Nem szerette, ha a tanári kar előtt kezdtem vele magyarán beszélni. Beszorítottam a barlangjába, az irodába. Fölkért: tartsak pedagógiai felolvasást az utolsó neveléstani konferencián. Jó. Miről? A vidámság iskolájáról. Helyes. Megírtam. Megírtam és felolvastam. Tanár22 Majoros Béla. 23 Lelkesítette. 24 Fiatal, még be nem tanított katonaló. 25 Ovidius száműzetésének helye.
