Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

* Mindenki faggat: még mindig nem megyek nyugalomba? Még nem. Mert bár 34 éve vagyok tanár, 9 évemet elvesztettem a vén kollégiumban mint napidíjas könyvtár tiszt. Velem is roppant nemesen bánt kisebbik hazám és református egyházam, így csak 1949-ben, 69 éves koromban mehetnék teljes fizetéssel nyugalomba. Csakhogy ezt már nem érem meg. Ha 1940-ben elbocsátanak, nem 500, csak 360-380 pengőt adnak majd havonta. A zsidótörvényt ebben az évben hozták, s már kezdik is végrehajtani. Annyi hasznom van belőle, hogy mind a két nagyapám és mind a két nagyanyám nevét megismertem; mert az állami tisztviselőknek fölfelé a harmadik fokig igazolniuk kell, hogy sem apai, sem anyai ágon nem voltak a családjuk tagjai az izr. hitfelekezetnek. Igazoltam én is. Az anyakönyvből tudtam meg, hogy édesapám apja Oláh György volt, anyja Pap Erzsébet, édesanyám apja Kovács István, anyja Beke Eszter. A Beke családból nadrágos emberek kerültek ki: városi hivatalnokok és tanítók. Az Oláh család tölgyfagatyás parasztokból állhatott s fölfelé talán jobbágyokból, így én mind a két ágon jobb ágyból eredek. Csakugyan nagy bennem az úrhatnámság: engedelmeskedni nem tudok, a parancsot még nevében is utálom. Ellenben nagy a hajlamom a remetéskedésre. Őseim között botos ispánok és remete barátok feles számmal lehetnek. - Úgy hallom, ez még csak a bevezetés; a családfát tovább kell kutatnunk, míg el nem jutunk Ádámig és Éváig; furcsa lesz, ha kiderül róluk, hogy pont zsidók voltak ők is. - Ez az Ószövetség sok bajt okozott az embernek fiai között. Igazgatónk, a kis kopasz, mérges, kiabálós Ur Márton kész komikum. Mindent betű szerinti értelemben vesz, s őrületes marhaságokkal terheli lelkünk rogyadozó vállait. A legrongyosabb semmiségnek is olyan irtózatos nagy feneket kerít, hogy a szegény Jászai Marié semmi hozzá. (Pedig neki volt a legnagyobb, mert a zsivány Újházi, mikor azt kérdezték: mi a legnagyobb a világon, azt felelte: a J. M. fenekének a fele.) Ur Márton vak buzgalommal eszi, rágja a paragrafusokat; a hátgerince is paragrafus, a feje szintén, az orra őszintén. Jókor nevezték ki igazgatónak, az új rendszer az osztrák bürokrácia legsötétebb korát borította nyakunkba. Rendelet szabályozza még a fingásunkat is. Azonkívül gyalázatos kémrendszert honosítottak meg az iskolánkban; az igazgatónak spionjai vannak a szerencsétlen ideiglenesen alkalmazottak közül, akik a kinevezés reményében minden titkosan elejtett szót besúgnak a főúrnak. Hogy magyar ember ilyenre is kapható! Nahát... Ur *