Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
V. kötet
Most minden gondommal, gondolatommal verses önéletrajzomat írom. Olyan friss érzéssel öntöm meglehetős szigorú formába mondanivalómat, mintha 16 vagy 26 éves volnék. Ilyenkor érek el igazi költő voltom termő talajáig. Ez már mély réteg. Míg idáig le nem merülök: csak írok, de nem költő módra, hanem az írást kenyérkeresetképpen űző pesti író módjára. Felszínes munkáimban soha nem lehetek költő. Humor és szenvedély - ez az én elemem. A báját megtagadták tőlem az istenek, már a kis groteszk zsidó, Kiss József azt mondta egy frissebb lépésű versemre: olyan, mint mikor az elefánt táncol. (Piros koboldok bálja.) 20 Pedig nem volt igaza: mert ebben a versemben a rém, nem a báj az uralkodó elem. Oh, mindegy. Nem írok apológiát a verseim mellett. Nyugodjanak békében. Csak egynek örülök: a humorom pajkos pofájú koboldja itt is kimosolyog, ott is kivigyorog. Akaratlan. Ez már művészet. S milyen ritka manapság! Adynál nincs, Babits száraz-komoly tudós, Tóth Árpád pedzette olykor, Kosztolányiban megölte a rutin és a halálrémület, Juhászban naiv báj lett belőle. En közel élek Biharhoz, Pázmányhoz és Arany Jánoshoz, nem csoda, ha van bennem belőle. Mikszáth óta ritka kincs, ma nem is fogékonyak iránta az emberek. Érdemes volna kikutatni: miért öli meg a gép és technika a humort? A humor a remegő testi élet koefficiense 21 , páncélon keresztül nemigen hat. - Ügy látszik: a szenvedéllyel együtt vész ki. A mai ember: a középutak vándora; elég monoton a költészetének a hangja is. Egy kis szentimentalizmus, egy kis cinizmus, föleresztett - Herczeg Ferenc-i - szellemesség - kész. Nagyon csattogó patkós ló a mai Pegazus: nem repül, csak kocog, míg repülőgép nem lesz belőle. A repülőgép metaforáját már vállalom. Gép, igaz, bőgő technika, de mégis a felhők fölött jár. Ez újra az én elemem. Miért nem népszerűek a verseim? Mert nincs bennük se cinizmus, se szentimentalizmus. Egészségesen komolyak, művészi módon humorosak. Nem a „seregnek", csak az emelkedett szelleműeknek való. Például a szonettjeimben (a Miniatűrökben) annyi gondolat-, kép- és ötletgazdagság van, hogy ötven évig élhetnek belőle boldog utódaim. S eddig még föl sem fedezték őket. Igaz, hogy a Panoráma-kötetem (benne vannak) alig 10-20 példányban forog a magyarság kezén; a bekötött szemű justifia elkobozta, megherélte, s mire újonnan megjelent a boltokban: megcsömörlöttek tőle, mert hiányzott belőle A visszaperdült bumeráng. Az 1938-39. iskolai évben, akarva-akaratlan, megírtam tanítás közben az újabb - XIX. és XX. század - magyar irodalomtörténetét. Csak át kellene hidalni az egyes írók életét és munkásságát, s össze kellene ragasztani a most még széthulló részeket. A kötelező óravázlatokból kerekedett ki ez az új irodalomtörténet. Formát kellene neki adni, keretbe kellene feszíteni, s piacra kellene vinni. De Oláh Gábor és könyvpiac! Nevessetek, barátaim. - A Beöthy könyve elavult, ma már nem lehet vezérkönyvül használni. Haladunk. Haladunk. 20 Mj.: Oláh 1909. 21 Együttható.
