Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

vább rohantam vele, mint az olimpiai fáklyafutó. Debrecen újra bent van az irodalomban. Színt ad, számít. Az öreg Oláh megindította a nagy szárnyas kereket, mehet tovább. Jönnek az újak, jönnek a fiatalok. Doppingoló pátoszom ingerli őket, hogy újat alkossanak. Köztük legkülönb Gulyás Pál, 47 kilós lírikus. O juttatta eszébe közönségünknek, több cikkében

18 már, hogy ki vagyok. Ezt is megértem. * Juhász Nagy Sándor barátomnál voltunk a múltkor Juhász Gézával, Debrecen harmadik költőjével. Beszélgetés közben felvetődött, hogy mennyi munkám van kiadatlan. S ekkor kibökkentettem rég bennem hallgató tervemet: szeretnék a Városi Nyomdával szerződésre lépni, hogy évente kinyomat kéziratban levő munkáim közül 5-5 kötetet, 50%-a övé a tiszta haszonnak, a nyomatási költséget ő viseli. Esetleg megveszi tőlem minden munkám kiadói jogát. Olcsón adom. - Barátom, nem nevettek ki érte! Sőt a makedóni, nem tudom mennyi őszinteséggel, buzdított is. En aztán, mint az elvetélt tervek nagy mestere, pár hétig rendkívül boldog voltam. Összeállítottam az első 30 kötetet - hat évre van kész kiadni valóm! (...) Az őszön, Észak-Magyarország visszavételekor, el voltunk szánva, hogy cseh repülőgépek látogatnak el hozzánk. Ezért légvédelmi készültségbe szervezkedtünk. Minden háznak kijelölték a légvédelmi felügyelőjét. Kar utca 29. számú házunknak én lettem volna a parancsnoka. De betegeskedésem miatt nem mertem vállalni. Az összeíró mogorván morgott valamit. Akkor nem értettem, most már tudom. Azt mondják: mindenkinek be kell lépni, férfinak, a hazát védő és elszakított darabjait visszavívó magyar honvédség kötelékébe. Ezt én is megértem. Aláírom. Igen, de aki nem vállalt légoltalmi szerepet, azt - büntetésül - behívják katonának, így tanártársaim, akik egészségesek és vállalták a polgári légoltalmat, kikerülik a katonáskodást; ellenben én, aki komoly (és gyógyíthatatlan) betegségem miatt joggal kivonhattam magamat a házvédelem felügyelői tisztje alul, jogtalanul betegen bekerülök majd katonának, 59 éves főmmel. Aki volt katona, tudja, hogy ott ugyan nem adnak semmit cukorbajra, szembetegségre és szívbajra. Mind a három rág, sorvaszt és vakít. A kiképzés minden erőt megkívánó hónapjaiban ez a három bajom óriás handicap

19 gyanánt ül a nyakamban. Beledöglöm, ha csoda nem esik. Csodák még esnek, de nem velem, úgy gondolom. Szóval, remek jövőnek nézek elébe. Hősi halál. * 18 Nem tudni, mely cikkekre gondolt itt Oláh, hisz tudomásunk szerint Gulyás Pálnak ekkor még csak egy cikke jelent meg Oláh Gáborról (Protestáns Szemle, 1933. 11.). 19 Hátrány, akadály.