Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

Januárban három előadást tartottam Shakespeare-ről, a Szíriházi Szabadegye­tem keretében, az újságírók Klubjában. Szokatlan nagy számú közönség hallga­tott, csupa fiatalság. Legnagyobb sikere az első előadásnak volt, mikor Hamletről beszéltem. Nagyon tetszett, mikor az őrület és őrültek rendkívüli színpadi hatá­sosságáról emlékeztem meg; ma sokkal többféle bolond szaladgál utcáinkon, mint Shakespeare korában, mégsem visszük őket színpadra, mint a Hamlet költője. Az is meglepte hallgatóságomat, mikor a Hamlet tragédiájának meghatároztam szín­ben való szimbolikus összesűrítését: fekete és arany; ez a szimbolikus szín (királyi gyász) ott van a Hamlet királyfi öltözetén: a fekete ruhában és az arany nyaklánc­ban. Ez már a tragédia kivonata. - A második előadásom Leart és Othellót fejtege­tett. Itt különösen az lepte meg a közönséget, hogy a mai színészeket nem tartom igazi Shakespeare-színészeknek, mert fizikailag is kis, nyápic emberek. Aki az iga­zi Leart és igazi Othellót akarja megszólaltatni, az Nagy Frigyes testőreihez hason­ló kétméteres ember legyen. Persze a művészi tehetsége hasonló arányban maga­sodjék ki a többi színész közül. Egyik zsidó hallgatóm felhorkant, mert a mi szín­házunk Learje egy kis alacsony, sovány fekete zsidólegény, ott ült az első sorban, s magára vehette megjegyzéseimet. Megnyugtattam, hogy nem őreá gondoltam, hiszen nem is láttam Lear-alakítását. Én csak Szacsvay Imrét fogadtam el Learnek, mikor egyetemi hallgató koromban a Nemzeti Színházban láttam. Virággal koszo­rúzott, rongyos, nagy botú háborodott Learjének az arca még mindig ég a lelkem­ben: király is volt, őrült is, de shakespeare-i méretekben. Betegeskedtem, mikor ezt a három előadást tartottam, mégis úgy vitt magával a téma, hogy órák hosszán át bírtam hanggal is, lélekkel is. Hatalmas szónoki beszédnek hatott mindenik előadásom, legalább az ismerőseim így mondták. Egész könyvem van Shakespeare-ről. 1 A háború alatt írtam, a Nagyerdőn. Sze­retném már kiadatni, de nincs rá kiadóm. - Ez a költő volt rám legnagyobb hatás­sal, mióta élek. * A múlt nyáron megírtam, fölkérésre, a debreceni Kollégium 400 éves jubileu­mára színdarabomat: a Kősziklán épült vár-at. Bár ne írtam volna. Megrendelőm­1 Lásd a IV. kötet 127. sz. jegyzetét.

Next

/
Thumbnails
Contents