Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

meg kellett kóstolnom, az osztályfőnökséggel együtt. Inkább lennék indiánfőnök, vagy bankfőnök, mint osztályfőnök. De hát nem szabad meghalnom anélkül, hogy minden marhaságot meg ne próbáltam volna. De csüngő orrú tanártársaimnak azért én vagyok a bohóca. Legyünk vidámak még a sírunk szélén is. A világ kezd elszomorodni. Ebben a leszálló éjszakában jót tesznek a fényhintő csillagok. Igazgatóm megbízott: tartsak valamiről előadást az első szülői értekezleten. Ezt a témát választottam: A jókedv. Október 27-én csakugyan megtartottuk az első osztály első szülői értekezletét, s felolvastam A jókedv mint pedagógiai tényező című előadásomat. A szülők odaadóan hallgatták, s nagyokat bólintottak egy-egy nekik tetsző mondatára. Tanártársaim észrevehető ámulattal fogadták, s még azok is gratuláltak, akiket kigúnyoltam benne. Ez már csakugyan objektív hatás. Az igazgatónk, a kis Lajos-Fülöp-szakállas és Caesar-kopasz-koponyás kis lóidomító Ur Marcink, kapta-fogta: a felsőbb osztályosok szüleivel tartott folytatólagos konferencián az én témámat teregette az anyák és apák elé, hivatkozva főforrására. A kis I. osztályos anyák megrohantak, ezerféle kérdést szegeztek kabátomnak kis magzatukat illetően. Mindenkinek mondtam nyájasat vagy szépet, mindenikre derítettem egy-egy mosolygós képet. Valamennyit megnevettettem, azokat legjobban, akiknek szekundára áll a fiacskájuk. Hanem bakot is lőttem: a sok szegény sorsú mamák, nagyságos asszonyok közt Juhászné ezredesné őméltóságával is összekerültem, s a sablonos „nagyságos asszonyom"-mal szólongattam „méltóságos asszonyom" helyett. Nem vettem észre a tévedést. O nem szólt, csak hallgatagon eltűnt mellőlem. Fia rossz tanuló, VIII. osztályos létére a Himnuszt és a Szózatot sem tudja. Márpedig egy ezredes fia csak nem lehet korlátolt tehetség! Az volna a furcsa. Katonáknál csak őrmesterektől lefelé állhat elő butaság a katonafiak között; őrmestertől fölfelé: minden tiszt fia lángészjelölt. Gondolom: miket mondhatott reám magában Juhász ezredesné Őméltósága! Legközelebb kegyelmes asszonynak címezem, hadd engesztelődjék meg. Jaj Istenem, mindenünk elveszett, de a rangjaink és a címeink hiánytalanul fityegnek rajtunk. - Igaza van annak a nálunk járt finn tanárnak: Magyarországon roppant vigyázni kell, hogy meg ne sértsünk valakit, mert a rangoknak és címeknek oly óriás a skálájuk, hogy csak a bennszülöttek igazodnak el; a külföldi minden percben a tyúkszemére hághat valakinek. Ez is mutatja, milyen elmaradott kis buta nép a magyar. * Egy büszkeségem van: nem adtam oda írói tehetségemet a hírlapírás Molochjának. Jót írtam, rosszat írtam, mindegy: csak azt írtam, amihez kedvem volt, ami érdekelt vagy izgatott. Még folyóiratom sem volt, hogy néhány szög alatt megtörje