Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Óh! És szinte megfeledkeztem az „Új szent Antal álmá"-ról, amelyet egyenrangban szeretek az „Öljük meg a háborút!" és a „Nemzetek szimfóniája" cíművel. Ezt is beleveszem valamelyik műsoromba. (Hiszen, ha lehetne: az egész kötetet belevenném!) Ezt is csillaggal jelöltem meg a tartalomjegyzékben. Az a csodálatos zenei egység, amellyel fölépíti verseit, minden poézise és szárnyalása mellett is olyan hatást tesz az olvasóra, mintha szigorú matematikai törvények alapján teremtette volna meg. És ez így is van. Csakhogy magánál és magából már készen buzognak elő, fejtörés nélkül, a megoldott matematikai problémák, mert érzései és átélései folyamatában kiválasztódik a lényeg és világra jön a kristályos formában. Egyszer, mikor sem műsorra nem kell készülnöm, sem nem turnéznom: szeretném megírni a maga lelki arcát és költészetének lényegét. És akkor forrásmunkának elkérem ezt a levelemet, amelyet soha, soha senki se lásson és olvasson, csak maga. Ezt úgy-e megígéri nekem Oláh Gábor-i becsületszavára? A „Rabszolgák ellette rabok"-ban is gyönyörű bátorságát szeretem. És, ahogyan az „Ülök a dombon" címűben magába olvasztja és kivetíti a mindenséget: az már varázslat. Szuggesztív ereje van, úgy látszik, személyes beszélgetéseinek is, hiszen az „Én és az emberek" címűben új hitet tudott adni kedves, egyszerű embereknek. „Nagy hegyek orma romba omolva" - ilyen soroknál hangosan fel kell kacagnom a gyönyörűségtől. Intim szerelmi titkait eláruló sok versét (A páholyban, Kapuk alatt, Találka, Carmen dala) is nagy érdeklődéssel olvastam, mert már minden érdekel: ami maga. A „Gáztámadás" döntő vízióját is megcsodáltam. És heuréka! Az „Arckép részletekben" c. verséből megtudtam, hogy „méltóságos nyergű" az orra, domború a homloka és kékeszöld színű a szeme. De mielőtt ezt a versét elolvastam volna: egy este kezdtem rajzolni az elképzelt vonásait és nem is annyira a fizikai vonásait, hanem lelki nemességének arcvonásokban kifejezett rajzát.

218 Gyermekes kedvtelés: ne vegye komolyan, s a világért se gondoljon olyasmire, hogy én rajzoló művésznek tartom magamat. Mindenben amatőr vagyok, kivéve a verselőadást: ezt az egyet felelősséggel vállalom. És még valamit, amelyben szintén művészit tudok produkálni: meseírást. Van körülbelül 14-15 állatmesém, egyszer kiadom. No meg az élet élését, intenzív megélését is, egész szívvel vállalom jellemző tulajdonságomul. Éppen azért, mert ilyen őszintén bevallom a versírásban való dilettáns voltomat: kérem, nézze el ezt a verset és bocsássa meg, hogy elkövettem; ez is csak játékos kedvtelés, s mentő körülményül legyen mondva: ritkán előforduló gyakorlása e kedvtelésnek. Egyik kezemen össze tudom számolni, hogy hány verset írtam életemben. És mindig csak olyankor, (mint Mussetl) ha valami vagy valaki felgyújtott. Lánykoromban írtam a legelsőt vőlegényemhez (aki most férjem: Kőmives Nagy Lajos, a Dunántúlról származott ide), újságíró. Jó társam és igaz barátom. Csupa szív és lélek. Nagy emberformáló tehetség, ami az emberi lélek fölépítését illeti; tüneményes felismeréssel tud belelátni az emberi lélekbe. Lehe218 Itt jegyzem meg, hogy Oláh Gábor is remekül rajzolt. Rajzai megtekinthetők a Déri Múzeum irodalmi gyűjteményében.