Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

tragikus sorsú magyarnak a példája biztat engemet is: majd valamikor, halálom után jó negyven-ötven évvel, az én fantasztikus színdarabjaim is megkapják az őket megillető pazar öltözetet. A Napkeleti királyfi, a Jött éve csodáknak, a Dante, a Michelangelo, a Beethoven, a Csokonai, az Ismeretlen katonák, a Magyarok, a Nagy emberek iskolája, a Férfitemető, az Édes anyám, a Magyarka gyászban ül, Nehéz idők stb. - Addig csak magam játszottam őket fantáziám színpadán, lelki televíziójával emberi mivoltomnak. Apropó: televízió. Azt mondják: már ebben az évben tető alá hozzák. Pár év és minden házba bevezetik, mint ma a rádiót. Jaj, Istenem, be nagyszerű lesz: világhírű operákat látni és hallani a szobámban, Kar utcán, az Isten háta megett! Gyalázatos is vagy, óh, Ember, de hatalmas is vagy. Sár és napsugár. Február 3-án volt kitűzve másodszor a főtárgyalás a Daán-ügyben, de barátaim és ügyvédeim most is lefektettek, s orvosi bizonyítvánnyal igazolják, hogy nem vagyok formában. Azt hallottam, a bíróság kis híja hogy meg nem tartotta a tárgyalást. (Ugy veszem észre különben, a barátaim csupa tapintatból a legfontosabb dolgokat hallgatják éppen előttem el.) Tovább húzni-halasztani nem lehet az ügyet, március 7-re van kitűzve a halaszthatatlan főtárgyalás. Az eddigi elmaradásokat szégyellem, de igazán nem én rendeztem, hanem ún. jóakaróim. jóakaróim egyébként semmit nem tudnak kivinni. Sem állást nem keríteni a (kerítő-)nőnek, sem kiegyezésre nem bírják hangolni az ellenfeleket. Tanácskoznak és ál-okokkal támogatnak, hogy ne féljek, így-úgy... Köszönöm. De ennyit magamban is ki tudtam volna vinni. Találkozom az utcán egy ismerős úrinővel, volt tanítványom anyjával, Aszmannéval, akinek a fia kitűnő amatőr fotográfus.

200 Azt mondja: - A minap egy nő járt az üzletünkben, a fiammal tárgyalt, valami fényképezés ügyében. Mikor elment, akkor tudtam meg, Daán Ilona. Megvallotta, hogy „nagy port felvert" ügyét akarja megírni, s kiadni, ahhoz kellenek fotográfiák. (Csak nem az önaktjai?) Micsoda arcátlan egy nő ez! A saját gyalázatában fetreng, s olyan kéjjel, mint a malac a mocsárban. Reklámot csap a saját piszkosságából. Nahát. Ismerőseim hordják róla a szebbnél szebb híreket. Egyik azt mondja: már máskor is kilakoltatták, mert nem tudott vagy nem akart fizetni. A másik azt újságolja: A „Szent László Dalkör"-be, itt Debrecenben, a prépost ajánlólevelével vétette föl magát; de olyan félpucéran öltözve jelent meg, térden fölül érő ruhában, hogy megköszönték neki a szíves jóakaratát - és kitessékelték. 200 Aszmann Ferenc (1907-1988): fényképész, a Debreceni Fotóklub alapítója.