Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

rő elveket hirdetek és faltörőkos-szerű gondolatokkal döngetem az elavult intézmények vásott falát. Jó vicc. Ugyancsak ismerem magyar polgártársaim. Csobán „ellenérveket" gyűjt verseimből, könyveimből, hogy megfelelhessenek barátaim a Lévay vádjainak. Úgy hallom, a debreceni katolikus atyafiak is fegyverkeznek ellenem; új kirohanásra készülnek a Katholikus Figyelőben. Kezdünk visszafelé fejlődni. Ellenreformáció. XVII. század. Azt hallom, ez a Daán Ilona is katolikus. Én zsidónak orrontottam. Lehet, kitért. Ehler a becsületes neve. * Most hallom, hogy az az Árvay Szunyogh József, aki verseket írogatott hozzám: Pesten meghalt operáció közben. Egyébként kleptomanias rendőrtiszt volt: könyveket szokott lopni könyvkereskedőktől. Ezért fosztották meg az állásától. Hm, furcsa. Tolvaj - és költő. Úgy látszik: gondolatait és rímeit is lopta. Mióta ez a Daán-ügy tart: nem tudok dolgozni. Oda a lelki nyugalmam. Betegen még írtam könyveket, de így, zaklató bizonytalanságomban, elvész a jobbik részem. Fenyegető megjegyzéseket hallok ettől is, attól is: súlyos ítélet vár rám, mert meg sem mukkanhatok a főtárgyaláson, már előre el vagyok ítélve. Börtön és pénz. Pénz és börtön. Szépen vagyunk, kedves Magyarországom. Egy kalandor nő szólja el előttem magát, mint titkos kerítőnő, én versben leleplezem: a Törvény (óh, buta paragrafusok!) engemet sújt, a kurvaszerű nőt pedig dicsfénybe vonja. Szajhák: ne féljetek, csak kereskedjetek a szerelemmel, véd benneteket a Törvény, a női becsület így, a női becsület úgy... Ti pedig, bolond igazmondók, el ne vakkantsátok magatokat, mert a nemes, lovagias bírák rátok terítik a vizeslepedőt. (Egy Jankovich nevű bíró nagyon köpi itt a markát: hej, ha én lennék a tanácselnök, be ráhúznám a vizesponyvát Oláh úrra! - Ezt félhülye igazgatóm regélte derűs mosollyal.) - Ilyenformán állunk az óév végén. * A visszaperdült bumerángnak nem sikerült állást szereznünk a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatalban. Most a miniszterelnökségi osztályon levő Kisebbségi Ügyek irodájában próbálkozunk, valami Pataki Tibor nevű miniszteri tanácsos révén. Baltazár levelet írt oda a hölgy érdekében, Pap Károly egyetemi tanár mint gyorsfutár viszi föl és beszél maga is az ügy nyélbeütése irányában. A gömböc Csikesz Sándor, főteológus maga személyében interveniál, mert ismeri Patakit. Szóval: eget-földet megmozgatunk ennek a rongy nőnek az érdekében, mintha valami irtózatos sérelem esett volna rajta. Igazán, ha csakugyan állást kap: minden állástalan diplomás hölgy felcsap nyilvánosház-igazgatónőnek, mert így könnyebben nyílik meg előttük az út egészen a miniszterelnökségig, vagy Magyarország védőasszonyának még be nem töltött állásáig.