Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Budapestről is ír egy úr: Kozocsa Sándor, múzeumi tisztviselő. Előadást fog tartani a Fővárosi Népművelődési Egylet vagy micsoda sorozatos előadási keretében, egész estét betöltőt. Kérte két könyvemet: a Panorámát meg a Költők és írókat; elküldtem neki. O meg a Magyar világ c. folyóiratnak egy 1929-i számát bocsátotta rendelkezésemre: okos kis cikket írt benne rólam a Válogatott költemények megjelenésével kapcsolatban.

176 Óh, hogy szégyellem magamat... Most, amikor összedarabolt szegény nemzetem Trianon ellen szinte erejeszakadtáig vívja a revízió vagyis az Igazság csatáját - nekem egy rongy némberrel, egy szajhával kell a létemért viaskodnom. A Faluszemináriumban tartották meg azt a gyűlést, amely Oláh Gábor újjáértékelését pendítette meg. Ahogy hallom: Juhász Géza, a francia nyelven megjelent magyar irodalom-történet (Panoráma)

177 írója, mondott bevezető beszédet, hangsúlyozva a magyar falu jövő történelemformáló erejét. A Szemmárium - mondta nem véletlenül kezdi előadásait az O. G. mélyen magyar és népi arcával. Ti. én kötöm össze a falut a várossal. Székáts Sámuel teológus három versemet szavalta: Pál: Oláh Gábor. Protestáns Szemle, 1933. 11. sz. 434-441.) - Oláh levelet írhatott Gulyásnak, aki okosan, megfontoltan válaszolt: „A tanulmány a hibáidat úgy sorakoztatja, hogy azok élesztik lappangó erényedet, s végül a botlásokból kibontakozik legigazabb arcod, de ez a kibontakozás ma még tökéletlen, ill. befejezetlen. Én csupán arra akartalak felhívni, hogy lehetséges a felszínen megrekedés. Ilyen esetben persze - aki tanulmányom részletébe kapcsolódik - lesújtó véleménnyel távozik. Nem akarok elébe vágni írásomnak. Aprily még nem írt. Leghelyesebb, ha Te se törődsz már többet az egésszel. Én elsősorban magamnak írtam meg: le akartam zárni egy régóta húzódó gondolati és hangulati folyamatot. (...) Nincs reményem a magyarság »fenyes« jövőjére nézve, kár az erőfeszítés - sokszor ez járt az eszemben. Ellened akartam barát lenni. Németh László megbecsült ezért. Rád bízom, hogy jársz el. Ha cézári mozdulattal elfordulsz, megteheted. Engemet meg nem alázol, én előre megalázom magamat. Elhiszem, kicsiny vagyok: Röpke paránya vagyok a végtelen emberiségnek, tengermélységből fölmerülő buborék... Isten ments, hogy óriási szobornak képzeljem magamat. Abban a pillanatban halott leszek." (1933. okt. 15. DIM) - Oláh Juhász Gézához írt, már idézett levelében is kitért Gulyás tanulmányára: lásd a 73. sz. jegyzetet. 176 Kozocsa Oláh költészetének két motívumát - ezeket tartva meghatározónak - emelte ki: a pesszimizmusát, mely „valódi s egyéni életének kietlenségéből és fájdalmas magányából fakad", s - ezzel összefüggésben - túlfűtött erotikáját, mely „szerelmi kielégületlenségből táplálkozik. Gondolatvilága is e kielégítetlenség átkától állandóan érzéki képzetekbe tobzódik..." Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy „[vjersei néha darabosak, nehezen küzd a formával." (Kozocsa Sándor: Oláh Gábor. Magyar Világ, 1929. júnms 1. 24.) 177 Hankiss János-Juhász Géza: Panorama de le littérature hongroise. Párizs, 1930.