Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

A keresztyén világnak, amelyik christianus, azaz krisztusi, a Názáreti Jézus az istene. A Názáreti Jézus pedig zsidó volt; őse a mai zsidóságnak. Mi tettük Istenné. Hát nem joggal mondhatja a mai zsidóság a keresztyén világnak: - Jézus az Istened. O volt az Isten fia. Mi pedig az Isten fiának vagyunk a fiai. Isten unokái. Imádj - és tarts el. Azután fogd be a szád. Valamikor olvastam a Kemény Gyulai Pálját; most fel akartam újítani emlékezetemben, hiszen a diákjaimnak néha magánolvasmányul is ki kell jelölnöm. De nem bírom olvasni - mégpedig irtózatosan magyartalan stílusa miatt. Ezután megtiltom a fiúknak, hogy olvassák. Megrontja a nyelvérzéküket, ha van. - A rajongók ellenben most is hatott rám. Ez: egész, nagy regény. Stílusa is jobb. (...) Szeptember elején kiadtam Panoráma címen újabb verseimet.

170 358 lap. Ezerkétszáz pengőmbe került. Ebben a kötetben napvilágra került egy vers: „A visszaperdült bumeráng" címen. Egy volt színésznőről szól, aki nyilvánosházat vezetett - saját hozzám intézett szava szerint; viszont a rendőrség szerint az a ház, amelyben akkor lakott, mikor ezt nekem négyszemközt mondta: soha nem volt nyilvánosház. No, most már mi az igazság? Hazudott volna nekem az a nő, akkor, mikor ilyen lealázó szerepet vett magára? Nem értem. Vagy afféle titkos találkahely lehetett az ő lakása? Nem tudom. Egy szent bizonyos és leimádkozhatatlan való: hogy ezelőtt pár évvel, 1931 szeptemberében, délelőtt, négyszemközt, azt mondta nekem az a nő: „Én megmondom őszintén: ez a ház nyilvánosház." Nyolc leányról tett említést, (a versbe 12-őt tettem a versmérték kedvéért), s egyet nagyon dicsért és szavakkal lerajzolt előttem. Ez a megtörtént valóság. Diétás kosztot kerestem akkor, a Szt. Anna utcai Csokonai-Antiquarium tulajdonosnője vagy pénztárosnője (a kasszánál ült) ajánlotta. Elmentem, Miklós u. 8. szám alá, ott történt a versemben megírt jelenet. A versemet az eset után írtam hamarosan, tehát a szavakra is emlékszem. Az eredeti fogalmazásba a nő nevét is belevettem. így kiadni nem akartam, csak költött névvel. A kézirattömeg egy csomóban volt (285 vers kb.) és nem vettem észre, mikor korrigáltuk, hogy ott egy igazi név van a versben, bár a vers is igazságtartalmú. Szóval: kinyomtatták, s a könyv ezzel a verssel együtt jelent meg. 170 úgy tűnik, a kötet nem váltott ki különösebb kritikai visszhangot. Egyedül Kosztolányi gratuláló sorairól tudunk: „Köszönöm megindító ajánlását, s a pompás, gazdag kötetet. Boldogan olvasgattam. Nincs a világon oly remek hangszer, mint a mi nyelvünk, s öröm és büszkeség tölt el, ha oly mester játszik rajta, mint ön." (Kosztolányi Dezső O. G.hoz, 1933. szept. 27. - DIM)